|
Élménybeszámoló
Másfél éve tette nálam először tiszteletét két vendég, akiket akkor, finoman szólva, nem láttam szívesen. Az egyik neve: Magány, a másik neve: Kétségbeesés. Nagyon jól érezhették magukat nálam már az első alkalommal is, mivel időről-időre visszatértek hozzám, akárhogy is próbáltam elejét venni a fájdalmas találkozásainknak. Sem arroganciával, sem higgadt rábeszéléssel nem értem el náluk semmit, így maradt a keserű beletörődés. Egy időre. Dr. Márton Csillát már kb. fél éve ismertem meg, s azt reméltem, hogy a segítségével végre kitessékelhetem a hívatlan vendégeket. Csilla elkezdte velem a terápiát, s szép lassan rávilágított arra, hogy a helyzet bonyolultabb, mint gondoltam. Kiderült: a két "betolakodó" az én háttérbe szorított érzelemvilágomhoz tartoznak, s jó ideig nem tudtak jelezni nekem, hogy rossz irányba tartok érzelmi téren. Nagy felismerés volt, hogy nagyobb teret kell adnom az érzéseimnek, hiszen addig abban a hitben éltem, hogy bármilyen formában való megjelenésük gyengeséget jelent! Azóta a hívatlan látogatókat is jobban megbecsülöm. A terápia módosult tudatállapotban végzett vizualizációs gyakorlatokból állt, ez volt a legfőbb eszköz ahhoz, hogy önmagamhoz közel kerüljek. Az a tudás, melyre mindezek a gyakorlatok építenek, több forrásból származik: ilyen forrás többek között a védikus irodalom, illetve a jungi személyiségpszichológia is. Csilla könyve, "A boldogító légzés", jó áttekintést ad ezekről. Péter *****
Minden ember életében vannak mélypontok. Kilátástalannak tűnő, elkeserítő helyzetek. Hogy ezekből a szituációkból valami jó, valami lelkesítő, valami felemelő is kisülhet, azt akkor és ott az ember nem tudja, tán nem is akarja elképzelni. Viki *****
Egyetlen hónap híján egy éve foglalkozik velem Csilla, sajnos nekem ennyi időbe tellett, hogy átgondoltan és remélhetően a kellő odafigyeléssel, elolvassam A boldogító légzést. Számomra a könyv számos szakmai ismerettel alátámasztottan egy lehetőséget tárt fel, mely a szeretet végtelennek tetsző energiáját megragadva, önönmagunk megismerésén át, a boldogság tudatos és isteni kegyben részesülő élményét adta át. Ez a rövid beszámoló ezt az élményemet kívánja feltárni mindazoknak, akiket érdekel az, hogy mit is érzek a könyv olvasása közben. A könyv által taglalt témák közül három kérdéskör ragadott meg leginkább, a beszámolómban ezekkel kívánok részletesen foglalkozni: • A légzés ereje és annak megnyilvánulásainak fokai, technikái Az első két téma azért különleges számomra, mert - mint tanítvány - már meglehetősen sokszor, sokféleképpen, gyakorlatiasan használtam ezeket, a harmadik téma, a szellem törvényei pedig azért különlegesek számomra, mert egy olyan gondolkodásmódot, utat mutat számomra, melyet jelenleg nem járok, de tudatomban rendkívüli értéket hordoznak és próbálom átadni magam ezen értékeknek, hogy önmagamtól is ennek hasonlatosságára cselekedhessek. A légzés Csillával töltött foglalkozásaink alatt szinte minden alkalommal végeztünk különböző fajta légző gyakorlatot. Eleinte furcsának és haszontalannak éreztem ezeket a gyakorlatokat, sokszor nem kaptam rendesen levegőt, ütemtelen, szakadozó volt a légzőgyakorlataim ritmusa. Most már tudom, hogy a nem szokványos helyzetre reagáltam így, a bennem rejlő kicsi gonosz manó, az egóm dolgozott ellenem. Miután ezt az akadályt sikerült leküzdenem a légzés kezdett megszokott tevékenységbe átváltani, a légzés által sokkal jobban tudtam figyelni magamra, a bennem rejlő gátlásokra, illetve azok feloldására. A könyv a légző technikák alkalmazására vonatkozóan részletes ismertetéssel szolgál, ennek segítségével akár otthon is bátran kipróbálhatjuk ezeket a gyakorlatokat, habár a tudatunk feltárását, tudatalatti állapotunkkal történő azonosulást mindig szakértő segítségnyújtása mellett javaslom. Véleményem szerint a kezdetekben mindig ernyedt, nyugodt állapotban érdemes gyakorolni, kizárva a lehetséges zavaró körülményeket. Figyelni kell arra, hogy mindig olyan légzéstípust válasszunk, ami az adott eredmény elérése érdekében javallott, például, ha egy megoldandó feladatot szeretnénk mindjobban megfigyelni, legjobb lehet a gyors intenzív légzés, mely segíti a bennünk lévő kérdéses mintázat aktív felhozatalára, majd ha úgy érezzük, hogy a kívánt hatás bekövetkezett lassú, nyugodt légzéssel figyelhetjük meg azt. Ilyen esetekben a feltörő érzéseket, ingereket, képeket mindig kezeljük komolyan, hiszen ahogy a mondás is tartja véletlenek nincsenek, ezen energiaforrások nem véletlenül kerültek fel bennünk a felszínre. Fontos, hogy ne veszítsük el a kedvünket akkor, ha első alkalommal úgy érezzük nem értünk el eredményt. A tudatos légző gyakorlat elsajátíthatósága véleményem szerint emberi mivoltunk alapvető része, folyamatos gyakorlással mindenki képes rá és fantasztikus eredményt érhetünk el saját magunk mind mélyebb megfigyelésében és megélésében. Folyamatos gyakorlatokkal elérhető egy általános frissességi állapot is, mely jó közérzetet és felszabadult létet biztosíthat számunkra. Amennyiben a gyakorlatok közben hirtelen hangulatváltozást tapasztalunk sírunk, vagy görcsösek vagyunk, ne ijedjünk meg, ezek a reakciók is lényünk részét képezik, fogadjuk el azokat. A csakrák A csakrák emberi létünk legfontosabb erőenergia központjai. Ezek segítségével érzékeljük a külvilág változásait, mely folyamatok részben tudatosan, részben tudattalanul mehetnek végbe rajtuk. Szerintem a csakrák megfelelő karbantartásával, kellő figyelemmel rendkívüli gyógyító hatás érhető el az orvostudomány szinte minden területén. Én személy szerint értetlenül állok azon tény előtt, hogy a hagyományos nyugati orvostudomány milyen könnyedén eltekint ezen tényekkel és tapasztalatokkal alátámasztott eredmények fölött, és egy-egy kezelés terén milyen középkori hentesmunkákat részesít előnybe, megtörve ezzel az emberi való normál életenergiáját. Ahogy az ember egyre közelebb jut önmaga tudatos megismeréséhez, az egyes csakráit annál gyakrabban tudhatja tudatosan jól használni, ami úgy gondolom tudatosabb, kiegyensúlyozottabb, egészséges és végső soron szeretetteljes és boldog léthez vezethet. Ez általában egy hosszabb folyamat, de egyes változások elég hamar érzékelhetőek a mindennapi tevékenységünk végzésében is, mindennapi létünk könnyíthető meg vele. Persze a csakrák gátolt, nem rendeltetésszerű működése, akár saját magunk akaratát és egónkat előtérbe helyezve, arra támaszkodva, vagy ezen cselekedeteink helytelen voltára felhívva a figyelmet, a csakrák problémák, betegségek hordozóivá is válhatnak. Ezen a területen én a köldök csakrával, illetve a gyökércsakrával kapcsolatban élek át leggyakrabban ilyen folyamatot. Velem számtalanszor előfordul például, hogy ha valamihez nincs kedvem elviselhetetlen fáradtság (lustaság), vagy akár valamely rosszullét vesz erőt rajtam. Úgy gondolom, hogy itt a gondolkodásmódom gátjaiba ütközöm, nincs meg a kell? önbizalmam egy feladat véghezviteléhez, testi egészségemmel kapcsolatos értékítéletem alacsony rezgésű, negatív energiája ütközik ki és vesz erőt rajtam, vagy egyszerűen csak az egóm űz velem gonosz játékot. Ez gyakran hasi, alhasi rosszulléthez vezet, hányinger vagy hányás is rám szokott jönni, ami bennem születő stresszhelyzetre utalhat. Ezt én egyértelmű jeleként fogom fel a gyökér- és köldökcsakra táplálkozási emésztési kapcsolatával, melyet a könyv is megemlít. A Szellem törvényei Beszámolóm végére szántam a szellem törvényeivel foglalkozó részt. Véleményem szerint a könyv ezen fejezete a legtartalmasabb, a legtöbb értéket hordozó fejezete, ezen részt többször is elolvastam. A könyv szellem törvényeivel foglalkozó fejezetére úgy tekintek, mint általánosan elsajátítandó életfilozófia, úgy gondolom ha ezen törvényeket valaki önmagára tekintettel el tudja sajátítani, és meg tudja élni, akkor karnyújtásnyi közelbe kerülhet a boldogság, szeretet, önmegvalósítás és feltétlen elfogadás szellemi harmóniájához. Valahányszor olvasom ezeket a törvényeket mindig más, de mindig pozitív hatással van rám, akármilyen élethelyzetben is legyek. Egy törvényt szeretnék kiemelni, ami a legjobban megfogott: A szabadság törvénye Ezen részhez többletgondolatként egy dolgot tudok csak hozzáfűzni, a szellem törvényeinek megélése egy fantasztikus kezdet, de még jobb ha találsz magad mellé egy olyan társat, aki ezeket az értékeket elismeri, és át is tudja éli veled együtt. Jelenleg ennek megélését is az utam részeként érzékelem. Gergely *****
„Megragadni, vagy sem"- A boldogító légzés című könyvről gondolatok Barna tollából Ha visszatekintek eddigi életemre, talán az, az érzésem volt a legjellemzőbb, hogy folyamatosan úgy éreztem, az idő kisiklik a kezem közül. Soha nem tudtam igazán megfogni, megzabolázni, folyton előttem haladt, és én csak megkésve kulloghattam a nyomában. Ezért fokozatosan egy álomvilágot építettem magam köré, amelyben minden jó és szép volt, és amelyben én voltam a hős, de eközben a valódi életem elszaladt mellettem, anélkül, hogy abban valami említésre méltót tettem volna. Tudtam, hogy valami hiányzik, és vártam a csodát, hogy egyszer csak bekopogtat hozzám a varázsló a nagy szürke köpönyegben: „Végre rád találtam, ifjú titán! Gyere, hódítsd meg a világot!" De a varázsló nem jött, és azzal is hamar szembesülnöm kellett, hogy nem vagyok ifjú titán. A depresszió és a negatív életszemlélet egyre elhatalmasodott rajtam, és csak itt-ott villant fel néha az akarat egy szikrája. Ekkor találkoztam Dr. Márton Csillával, és vele annak a lehetőségével, hogy ezen változtatni tudjak. A lehetőség szót használtam, hiszen ezt kaptam tőle: az már a saját szabad akaratomon és kitartásomon múlott, hogy tényleg hajlandó vagyok-e cselekedni, hogy segítsek saját magamon, vagy a lustaságom és a régi lenyomataim visszarántanak abba a lelki ugarba, amelyet magam teremtettem magam köré. Ami talán a legmeglepőbb, és ugyanakkor a legpozitívabb volt: az, hogy ebben nem volt ködösítés, mellébeszélés. Minden kérdésemre megkaptam a világos, tiszta logikával felépített választ, a jól felépített struktúrákat. Mindezeket jól felépített érveléssel, a pszichológiai kutatások elfogadott tényeivel alátámasztva. A dolgom már csak annyi volt, hogy ezek után végre is hajtsam azokat, és láss csodát, tényleg működtek. Nem kellett varázslat, ha egyszer rászántam magam, és elindultam, utána egyre jobban lendületbe jött az egész. Tiszta logikáról beszéltem, pedig nem csak annak volt szerepe. Fizikai gondolkodásom számára az egyik legnagyobb próbatétel volt, hogy a bennem rejlő folyamatok spirituális, energetikai értelmezését is elfogadjam. Az, hogy a tudatnak teremtő hatalma van, és hogy a pozitív vagy negatív gondolataink maguknak megfelelően keltenek pozitív vagy negatív energiákat, és vonzanak be pozitív, vagy negatív történéseket, az számomra sokáig megfoghatatlannak, hihetetlennek tűnt. Az apróbb jeleket, ha észrevettem is, gyakran szándékosan vagy szándéktalanul elsiklottam felettük, mígnem szemben nem találtam magam az egyre nagyobbakkal, amelyek felett már nem lehetett szemet hunyni. A könyvben azután megtaláltam a megfelelő és érthető magyarázatokat arra, hogy a tudat energiái hogyan hatnak ki arra, hogy a lelki síkon hogyan élem meg a világot vagy, hogy a fizikai síkon mik történnek velem. A csakrákról szóló részben megtaláltam az alapvető szerkezetét annak, hogy milyen energiákból, és mi módon kapcsolódik össze fizikai testünk a lélek energiáival. Majd a szellemi törvények megmutatták, hogy melyek azok az egyszerű, de könyörtelenül szigorú szabályok, amelyek a léleknek a többi lélekkel, az univerzummal való kapcsolatát szabályozzák. A szabályok nem ismerete nem mentesít a megszegésük miatti büntetés alól. Számomra ez a könyv világította meg azokat az alapvető szabályokat, amelyek az életünket meghatározzák. Könyörtelenül szigorúaknak neveztem őket, de ez nem jelenti azt, hogy ezeket korlátokként kellene megélnünk. Épp ellenkezőleg, pontosan ezen szabályok megfogalmazása teszi világossá az összefüggéseket, ezek adják meg a választ a „Miért büntet engem így a sors?!"- féle költői kérdésekre. Számomra a mű talán legnagyobb üzenete az, hogy igenis megvalósítható a függőségektől mentes, szabad akarat. Ez a könyv számomra vezérfonal volt, útmutató, és ekként tudom ajánlani mindenkinek. Most, hogy a végére értem, sőt, jó néhány részét újra és újra olvastam, megtaláltam a legfontosabb kérdésekre a válaszaimat, és hiszem, hogy az olvasó is meg fogja. Innen már csak rajtunk múlik, hogy visszatesszük-e a polcra, vagy csakugyan nekikezdünk a cselekvésnek, a változtatásnak, hiszen magunkért csináljuk! Barna *****
A boldogító légzés című könyvről így ír Feri
Harminc éves elmúltam, amikor találkoztam Dr. Márton Csillával. Hamar kiderült, segítséget kérek tőle, és megkérem, kezeljen. Célom az volt, hogy megtaláljam a boldogságomhoz vezető utat. Kezelések során különleges, holotrop légzéstechnikát alkalmaztunk, jungi pszichoanalízis során tártuk fel a múltam mélyen bennem maradt sérelmeit, az átvett, elraktározott negatív lenyomatokat, és azokat a sajátosságaimat, melyek észrevétlenül zárnak egy saját magam által felállított börtön magányába. Tavaly Csilla kiadásában megjelent A boldogító légzés c. könyv. A könyvet olvasva minden témában találok hozzám szóló, hasznos, lélekformáló gondolatokat. Újra és újra olvasom, akárhol ütöm fel, segít tudatosítanom az életet, amit élek, tisztábban látom a kapcsolataimat, útba igazít az emberi érzések számomra ma már egyre inkább letisztuló világában. A kezeléseken megélt és felszínre hozott ismereteimet segít újra értelmezni, még tisztábban látni, így fontos kiegészítője az én utamnak. Ezoterikus és spirituális ismereteket olyan egységbe foglalja, amilyet soha nem olvastam korábban. Nem hiányzik a könyvből a tudományos alátámasztás vagy magyarázat sem. Kerüli a felesleges köröket, tömény tudásanyagot ad át, melyekkel a kezeléseken személyesen is találkoztam, de alkalmazni az életben minden pillanatban érdemes. Ezeken felül olyan témákat tár fel előttem, melyekkel naponta találkozunk, mégis nehezen beszélünk róla elfogultság vagy el?ítélet nélkül. Ilyen például az öt Világvallást bemutató rész, mely számomra esszenciája a vallásoknak, minden eddiginél érthetőbb, az életemben alkalmazhatóbb felfogást tudok kialakítani általa, megértve melyik vallás miért olyan, amilyen, illetve mit érdemes, mint pozitívum elsajátítanom belőle. Enélkül a felsőbb szintű, elfogulatlan rálátás nélkül nehéz ezeket átlátni, mert a mai média nem segít ebben. A könyv második fele egyfajta beszámoló azok tollából, akik a jungi pszichoanalízis segítségével és pszichoszomatikus feldolgozásokkal igyekeznek megismerni önmagukat. Első kézből származó hiteles beszámolók során újra és újra magamra ismerek, mindannyiunk által megélt vagy ismert szituációkban segít a tisztánlátásban. Az önismeret fontossága mások példáin keresztül felnyitja a szemem, tanulságul és segítségül szolgál, tágítja a rálátást, mert minden ember másként éli meg az élet fordulatait. Felismertem, hogy az élet maga a változás, az út, amit én évek óta nem tudtam és nem mertem megélni, nyitott szívvel járni rajta. Nemrég egy ezoterikus ajándéktárgyakat árusító boltban jártam. Az egyik fal mentén könyvespolcok sorakoztak. A polcokat a jobb szélénél kezdtem el nézegetni, olvasgattam a címeket, belelapoztam pár könyvbe. Alig pár perc telt el, hogy az üzletbe léptem, unottam értem a polcsor közepére, de az itt lévő könyvekhez már hozzá sem nyúltam, egyenesen vezetett az utam a bal szélső polchoz. Izgalommal vegyes melegség fogott el és már nyúltam is az első zöldes színű könyvért. Csilla könyve volt az. Kellemes mosollyal vettem kezembe, jóleső elégedettség és boldog felismerés töltötte el belsőm. Később jöttem rá, hogy ezt a könyvet, a jelenlétét a boltban megéreztem. A könyv rezgése vonzott maga felé. Ismerős érzés volt, boldog és határtalan. Ez a pillanat is segít, hogy megértsem, mit is jelent az egység, a spiritualitás, megértsem, min mentem keresztül, amióta elolvastam és használom a leírtakat. Az életem megváltozott általa. Az élet azt a változást, azt az utat jelenti, amit a lélek jár be az életünk során. Ott a könyvesboltban, közel egy évvel az első olvasata után egy újabb jelet kaptam, hogy a leírtak, a rezgések milyen univerzális jelentőséggel bírnak. A könyv tartalma és üzenete szerves részévé vált az életemnek. Akárcsak a boldogság. Tanuljunk meg boldogan élni úgy. A boldogító légzés című könyv ebben segítség. Feri *****
A boldogító légzés című könyv élménybeszámolója Szilvababától!
Már gyerekként más szemmel néztem a világot, ahol nem találtam a helyemet. Ezért menekültem előle, álmodoztam. Szerettem volna mindenkinek megfelelni, úgy éreztem, akkor vagyok jó, ha senkivel nem kerülök konfliktusba és attól tartottam, ha más véleményt hangoztatok, hülyének fognak nézni. Így szépen lassan a figyelmem csak a külvilág felé fordult, magamra nem is figyeltem. Elnyomtam a gondolataimat, véleményemet, önmagamat. Csak sodródtam az árral. De az elnyomott érzelmek egyre telítődtek és ki akartak törni. Jelezték, ha így folytatom tovább, nem lesz jó vége. Többféle módszert megismertem, kipróbáltam, hogy helyre hozzam magamat, de azokat is leginkább csak menekülésnek használtam. Már szinte csordultig telt bennem a pohár, mikor találkoztam egy Angyaltanfolyamon dr. Márton Csillával. Az elejétől kezdve kíváncsi voltam, hogy milyen újdonságot tud mutatni, milyen új módszert tanulhatok meg, sajátíthatok el Tőle. Lassan, szépen valami elindult. A légzésterápia és Csilla által még többet kaptam, amit kerestem, amit gondolhattam volna. Elkezdtük lebontani a falaimat, ezáltal elkezdett beáramolni a fény, a világosság. Apránként szembe kerültem elfojtott, letagadott részeimmel, elindultam az önismeret útján. Tisztába kezdtem kerülni önmagammal, ráláttam, miért úgy alakult az életem eddig, ahogy. Megtanultam két lábbal állni a földön, úgy, hogy mellette lelkileg és szellemileg is több lettem. Mivel a racionalitással és tudatosítással is problémáim vannak, általában csak érzek dolgokat, de megmagyarázni nem tudom, ezért nagyon örültem neki, amikor Csilla megírta A boldogító légzés c. könyvét. Mindenki számára érthetően, logikusan vannak felépítve, elmagyarázva a folyamatok. A légzésterápia, fizikai - szellemi - lelki szinten is bemutatva a működését, hatásait. A különféle tudatállapotokat, pszichoszomatikus megnyilvánulásokat, ezek kiváltó okait és gyógyítási lehet?ségeit. Ezeken felül pedig sok, a légzéshez kapcsolódó, és tudatot tágító információval gazdagodhat az olvasó. A könyvet újra és újra elolvasva, mindig találok benne olyan részeket, amik elgondolkodtatnak és új tudatossági kapukat nyitnak meg előttem. Mindenki rátalálhat a könyvben önmagára, és válaszokat, segítséget kaphat a problémái megoldásához. Megtanultam, hogy magamat is fizikai - szellemi - lelki egységként kezeljem, el tudjam fogadni a negatív és pozitív oldalaimat is, hisz így kerülhetek csak összhangba és harmóniába lényemmel, az Élettel és az Univerzummal. Nagyon örülök az önmegismerés útján járó társaim vallomásainak is, sokat tanultam bel?lük. Sok helyen magamra ismertem és a kisebb-nagyobb megvilágosodásaik által szélesebb spektrumban látom a világot, az embereket és magamat. Az ő írásaik is sokat segítettek abban, hogy bátran felvállaljam gondolataimat, szavaimat és tetteimet. Már nem csak úszom az árral. Tudom, hogy minden ember ugyanannyira fontos az Univerzum számára, mindenki értékes, mindenkinek egyedülálló, és más-más az útja, amit végig kell járnia. Aki a boldogságot keresi, találja meg először önmagát, hisz ott rejlik a boldogság is! „Mindaddig, amíg hajszolod, sohasem kapod meg az igazi boldogságot! Csak magadban találhatod meg ezt is csak úgy, ha feltétel nélkül igent mondasz az életedre!" Én megtaláltam a boldogságot - a légzés tényleg boldogít! Igent mondtam az életemre, és nem bántam meg. Kívánom mindenkinek, legyen elég ereje és bátorsága hozzá, ez a könyv garantáltan segítségére lesz! Szilvababa
*****
Kinga így ír A Boldogító légzés c. könyvről:
Számomra a könyv legnagyobb pozitívuma, hogy hisz bennünk, azokban akik keresik az Utat. Nekem is segít, hogy megtaláljam életfeladatomat, kiteljesítsem önmagamat, megélhessem napi szinten a nagy betűs Boldogságot. E szép cél eléréséhez a személyiség fejlesztésére van szükség. Ennek a fejlődési folyamatnak az alappilléreit tartalmazza a könyv. Utat mutat a megvilágosodás felé, utat mutat a jobb énünk megélésére. A könyv cselekvően tanít. Konkrétan, jól érthetően szól az olvasókhoz. Irányt mutatva nekünk, hogyan és mit tegyünk, ahhoz, hogy elérhessük a teljességünket. Akinek tetszett Tolle-nak a Most hatalma című könyve, annak A boldogító légzés is tetszeni fog. A könyv nagyon széles spektrumban beszél az ember csodálatos összetettségéről, a psziché, a test, a szellem el nem idegeníthető egymásra irányuló örökös kölcsönhatásáról. Segítséget ad, hogy a pszichénket, testünket, szellemünket nevelve tudatos személyekké válhassunk. A psziché szemszögéből többek között betekinthetünk a jungi pszichoanalízisbe, megérthetjük a kollektív tudattalan elismerésénék, az archetípusok ismeretének fontosságát. „A lélek misztérium: mélysége és magaslata van. Akkor tudunk fejlődni, ha megéljük mind a kettőt" - tanítja a könyv. Számomra nagyon fontos tanulság volt a könyvet olvasva, hogy minden egységet alkot, mindennek létezik az ellentétes párja. Azaz az én döntésemen múlik, hogy pl. a szeretet energiáját vagy az azzal ellentétes félelmet választom egy adott helyzetben. A számunkra megfelelő választás meghozatalához szükségessé válik a tudatosítási folyamat. A tudatos döntéshez és igaz önmagunk megismeréséhez segít hozzá a légzés. A könyv számos légzés technikát, iskolát mutat be. Annak érdekében, hogy a személyiségünk fejlődhessen, testünknek is szükséges együttműködnie velünk. Fejl?dés érdekében a test lélegez - olvasható. A holotróp légzés technikáról - amit már én is kipróbáltam - fontos információkat tartalmaz a könyv. A holotróp légzéstechnikáról megtudhatjuk, hogy segítségével képesekké válunk meghaladni az egónk szabta korlátainkat, és nagyobb rálátással, több őszinteséggel nézhetünk önmagunk szemébe. A holotróp légzésen kívül is számos információt tudhatunk meg a lélegzetről. Olvasva a könyvet azon kaptam magam, hogy sok gondolatát úgy tudtam elfogadni, mintha én mindig is hasonló módon gondolkodtam volna. Viszont egy csöppnyi merengés után rá kellett ébrednem, hogy csupán arról van szó, hogy ezek a gondolatok igazak, egyszerűek, ezért tudtam könnyedén azonosulni velük. Pl.: „a légzés az a köldökzsinór, amelyen át az élet belénk folyik." Vagy „a légzés mindenkivel összeköt bennünket, ugyanezt a levegőt szívjuk be, amit az állatok, a kedves ismerőseink, a növények és az ellenségeinknek tartott emberek." Nagy segítségemre volt, hogy a könyv behatóan elemzi a csakrákat és szerepeit. A könyvben ez az egyik legkedvesebb részem. Több fejezetet egymás után újra olvastam. Voltak olyan oldalak, miután le kellett tennem a könyvet, mert éreztem időbe telik, mire megemésztem az olvasottakat. A boldogító légzés azon medítativ írások közé tartozik, amit akárhol felüthetek, biztos lehetek benne, hogy a tudatomat tágító gondolatokkal találkozom. Még nem említettem a psziché és a test mellett A boldogító légzés harmadik pillérét, alkotó szellemét, „a szellemi törvényeket". Néhány mondatba rejtve esszenciális tudásra tehetünk szert, mindenkinek szívből ajánlom, hogy olvassa el a létünket meghatározó törvényeket. E könyv nem egyszeri olvasásra íródott. Ne feledkezzen meg róla, hogy a könyv írója orvos-pszichológus, írásában komoly szakmai háttérrel rendelkező, áttekintő képet nyújt rólunk, boldogságunkat kereső emberekről. A könyv amellett, hogy bemutatja a „légzést", mint terápiás módszert, rávezet a változás lehet?ségeire, amelyet mint szabad döntés élhetek meg. Mindemellett van még egy hatalmas vonzereje e könyvnek, nem csak a terapeuta világát, rendszerét ismerjük meg, hanem betekintését nyerhetünk olyan személyek életébe is írásaikon keresztül, akik e szemléletet megélték. Engem lebilincseltek ezek az írások. Mindegyik személyes vallomásában magamra ismertem. Elgondolkodtató, mély, segítő és pozitív szemléletű e könyv. Használd szeretettel! Kinga
*****
Krisztina összefoglalója a Boldogító légzés c. könyvről: Hogyan hatott rám a mű Évek óta keresgéltem a módot, hogy hogyan tudnék kilábalni az időtlen idők óta tartó lehangoltságból, negativitásból, lustaságból. Spirituális módszereket, technikákat sajátítottam el, amiket aztán nem igazán használtam. Ráébredtem, hogy az egyetlen bajom az, hogy nem tudom, igazából mi is a bajom. Nem akartam semmit se csinálni, tevékenykedni, állandóan feszült és ingerült voltam. Feltűnt, hogy ugyanazok a dolgok történnek velem, állandóan ismétlődnek bizonyos helyzetek, élmények, de nem igazán találtam rá magyarázatot. Az évek során szépen kialakult a hipochondria is, hisz egy betegség mindig kiváló alkalom, hogy önsajnálattal gondoljak magamra, valamint kiválóan tudtam pszichoszomatikus tüneteket produkálni, hogy addig se kelljen semmit se csinálnom, már hát ugye, beteg vagyok és ilyenkor kímélnem kell magam. Nagyon jól jött Márton Csilla könyve, helyrerázott, azt hiszem, meg is rázott, de a legjobban inkább azt mondanám: végre valami felrázott! Nagyon hálás vagyok érte, köszönöm a rengeteg információt és segítséget, amit olvashattam és kaphattam. Ami legelőször felkeltette az érdeklődésemet: Jung személyiségpszichológiájának összefoglalása is megtalálható a könyvben. E szerint négy emberi tudatszerkezet különböztethet? meg, melyeket Jung a tudatosság funkcióinak nevez: gondolkodás, érzés, érzékelés, intuíció. Rájöttem, hogy az érző típusba tartozok, ami sok mindent másképp világított aztán meg az életemben. Nagyon hasznos információkat kaptam arról, hogy mire kell figyelnem, végre rátaláltam, hogy "hogyan is működök" és miért úgy csinálom a dolgokat, ahogy. Ennél a típusnál nagyon fejlett az érzelmi funkció, ugyanakkor hajlamos rá, hogy kizárólag erre alapozza véleményét, arra, amit belülről érez - és úgymond elhanyagolja a gondolkodást. Beismertem, hogy érzelmi alapon döntök, megérzésből, amit utána nem tudok logikusan levezetni és elmagyarázni. Felismertem, hogy valószínűleg ezért is van ilyen munkahelyem, ahol logikusan kell átlátni és megvilágítani az összefüggéseket, ebből áll gyakorlatilag az egész munkám. Itt kaptam a könyv segítségével egy óriási visszacsatolást és egyben tanúbizonyságot, hogy a Teremtő hogy gondoskodik rólam is, hogyan fejleszt és ad feladatokat. A következő, amire felfigyeltem, azok a Szellemi törvények voltak, itt azt olvastam, hogy a Rezonancia törvénye szerint „...Minden ember a valóságnak csak azt a részét érzékeli, amelyre képes rezonálni, és ez nem csupán az érzéki észlelésre vonatkozik, hanem a teljes valóság észlelésére igaz." Rájöttem, hogy ezért történik tehát, hogy állandóan csak a rosszat keresem mindenben és mindenkiben, a jót nagyon nehezen látom meg - mert a saját negativitásomat viszem át mindenbe és mindenkibe, erre rezonálok, ezt tudom érzékelni másokban is. Szintén nagy katarzist váltott ki bennem ennek felismerése és elfogadása. A nagyon érdekes elméleti összefoglalások, ismertető részek mellett azonban a saját vallomások is nagyon megragadtak. Rengeteg oldalon a saját problémáimmal találtam szembe magam, újra és újra. Szembe kellett néznem a saját ellenállásommal, ami annak ellenére élt bennem, hogy meg akartam gyógyulni. Érdekes volt látni, hogy hogyan akadályozom saját magamat ebben, ismétlődően, állandóan más kifogásokat keresve, önsajnálattal eltelve, tétlenül töltve az értékes hónapokat. Rájöttem, mennyire a félelem irányít, amikor cselekszem, nem a szeretet. Milyen kismértékben tudok elfogadni másokat, közben rettegve attól, hogy mások nem fogadnak el engem - tudván, hogy valójában egyik szüli a másikat. Örömmel és boldogsággal olvastam soraikat, hisz látszott, hogy a felismeréseik által milyen hatalmas utat tettek meg és milyen fejlődésen mentek keresztül. Felébredt bennem a remény és a vágy, hogy én is képes legyek szembe nézni önmagammal és a hibáimmal, elfogadni őket és váltani. A könyv legnagyobb pozitívuma szerintem az az erő és szeretet, ami a sorok között rejlik. Bízom benne, hogy sok embernek nyílik még lehetősége rá, hogy forgassa a könyvet és érezze, hogy milyen szeretettel és segíteni vágyással került összeállításra. Kívánom mindenkinek, hogy fedezze fel, találja meg azt, ami neki a legjobban hasznos és valóban segít. A boldogító légzést a kezébe véve erre nagyon nagy lesz az esély, mivel sokoldalú és mély olvasmány.
*****
Eszter élménybeszámolój Ki is vagyok én valójában? Mi végett születtem a világra? Milyen sors jutott nekem? Miért lettem ilyen emberré, amilyen most vagyok? Lehetnék én is IGAZÁN BOLDOG? Mi a boldogság? Ezek és számtalan egyéb kérdés fogalmazódik meg bennünk, mikor éppen „rosszul" alakul egy napunk. Válaszokat keresve kutatunk a világban, vagy éppen csak egy múló pech sorozatként könyveljük el a történéseket. Járunk-kelünk, tesszük a dolgunkat, észre sem véve belsőnkben megszólaló igaz, de halk hangokat, ha mégis feltűnik, akkor gyorsan elhessegetjük, hiszen nem illenek bele mások és saját magunk által felállított világképünkbe. Nem vesszük észre az egyszerűbb dolgokban és történésekben a szépséget, egyszerűen elfelejtünk igazán élni, őszintén, tisztán, akár egy gyermek. Nem tudunk örülni és hálát adni minden elkövetkező nap csodájának és lehetőségeinek. Hiszen azok száma végtelen és még azt kérdezzük, miért nem vagyunk boldogok?! Elfelejtjük, hogy mindannyiunk számára elérhető a végső cél, a boldogság. Csupán a kezünket kinyújtani nehéz felé, hogy elérhessük azt az álmot, amire igazán szívből vágyunk. Hol a tudatod ritkán jár, mert elfedi a mély homály, valahol ott lakozol TE igazán. 2007. decemberében vásároltam meg Dr. Márton Csilla: A boldogító légzés című könyvét. Pár hónapra fel is került a polcra, mert fontosabbnak véltem más írók tudományos vagy fantáziadús műveit olvasgatni. Kezembe került egy nap és nekiláttam elsősorban a légzésterápiára és annak orvosi leírására kíváncsian. Már az előszó magával ragadott, ami nem mindennapi. „Haladj, menj, ne állj meg! Az Élet sem teszi- te miért félsz? „ Szent ég! Kiáltottam fel belül, hiszen én is ezt teszem, félek, nem is kevés dologtól. Ezek többsége teljesen alaptalan és mégis ott motoszkálnak bennem, korlátokat emelve elém. Miért és mit?l van bennem félelem? Miért és hogyan építettem magamnak azokat a korlátokat, amelyeket nem vettem észre és talán egyedül nem is tudok átlépni? Eszembe jutott egy születésnapom. Ne várj semmi magával ragadó nagy csattanójú sztorit. Nekem azonban mégis fontos, mert elindított egy úton és ezért nem szeretném elfelejteni. Sokan eljöttek a családból, hogy felköszöntsenek és együtt ünnepeljék velem a múló évet. Köztünk volt keresztanyám is, aki az elsők között érkezett. Szeretettel üdvözölt és én szívből szerettem volna megölelni, de nem mertem. Féltem, hogy mit fog szólni, hogy én most miért ölelgetem, nálunk ez nem volt szokás, (Lassanként kezdik megszokni.) Csak néztem mély barna kissé szomorkás szemeibe mondtam valami jópofa semmit és elmulasztottam egy fontos pillanatot, ami nem jön vissza. A mai napig bánom, hogy nem tettem meg és nem éltem át a pillanatot úgy, ahogy azt szerettem volna. Csilla és a könyv, pont ebben segít nekem és sok más társamnak. Megtanít örömmel megélni akár a nehéz pillanatokat is, megbocsátani magunknak, másoknak, hálát adni és élvezni az életet. Rávezet a megfelelő ösvényre, hogy megleld végre az egyensúlyt önmagadban és csak egyszerűen boldog légy. Őszinte átéléseket és történeteket találhatsz a könyvben, mások küzdelmeit és harcukat Önmagukkal, melyben sokszor magadra is rátalálhatsz. Plusz nem utolsó sorban tudományos leírást is kapsz, hogy hogyan működik a sok tapasztalaton alapuló és jól felépített, Csilla által kialakított rendszer. Hogy még mit kaphatsz? Egy szép nagy tükröt, amiben énedet szemlélgetheted meztelen valóságában!!! Én nem mondtam, hogy könny?! De ne féljetek, én sem akarok többé!!!! Hálás köszönetet szeretnék mondani Csillának a könyvért, az őszinteségéért, tiszta szívéért, türelméért, keménységéért, a sok segítségért és lehetőségért, amit idáig is kaptam Tőle!!! *****
Vélemények a könyvről a http://www.magicafe.hu oldalon:
hófarkas 2008. máj 24., 07:31: Szeretném mindenkinek ajánlani ezt a könyvet, aki keres... Én sok mindenre leltem benne, amit már rég nem találtam. Legfőképp önmagam kerestem, hogy ki is vagyok valójában, és abban kaptam útmutatást a könyv által, hogy merre induljak. Mindig azt gondoltam, akkor leszek boldog, ha elérem a célom, vagy megkapok valamit, amire vágyok, emberektől és tárgyaktól tettem függővé. Az első fele a könyvnek azért tetszett, mert mind pszichológiailag, tudományosan, mind spirituálisan, lélektanilag átfogó ismereteket kaptam arról, miből is áll „Létezésünk"?!? Mégis a könyv második fele tetszett jobban, talán mert ott nem annyira a figyelésre és megértésre kellett koncentrálnom, inkább csak a befogadásra. A tanítványok beszámolója alapján saját problémáimat is más megvilágításban látom, így sokat segített önmagam megértésében, hogy mások is vannak, akik a nehézségek ellenére is küzdenek, mert 'jobbá' akarnak válni..
Szilva 2008. máj 24., 10:41: Ajánlom a szíves figyelmébe A boldogító légzés c. könyvet mindenkinek, akiben valaha is felmerült a kérdés, mi a célja, értelme az életének és valahogy úgy érzi, semmi sem történik véletlenül. Nekem sokat segített mindezekben fenti írás, választ találtam sok kérdésemre és még arra is, amiket eddig fel sem tettem. A könyv második felében az önismerés útján járók őszinte vallomásaiból rengeteget tanultam, sok, általuk leírt helyzetben pedig - meglepően - magamra ismertem. Korábban ugyanis soha nem gondoltam volna, hogy ami velem történik és amikre én gondolok, azokra más nem! :) Az első feléből amik a legjobban lekötötték a figyelmemet, a Holotrop tudatállapotok voltak, ahol azokat az élményeket írja le, miket élhetünk át a légzéstechnika által. "Mindent belülről élünk meg, mintha az utazó maga volna az élmény." "Határtalan, kiolthatatlan és leírhatatlan élmény ez: maga a Lét. Hétköznapi nyelvünk egész szimbólumrendszere nevetségesen alkalmatlannak t?nik ennek a minőségnek a közvetítésére." Én is vágyom önmagam jobb megismerésére, sok kisebb és nagyobb megvilágosodásra, és a Lét átélésére. "őrült jó" lehet! :))
zitakötő 2008. máj 24., 12:29: Azoknak ajánlanám ezt a könyvet, akik érzik magukban a késztetést, hogy boldogabb jövőt kovácsoljanak maguknak, de még nincs kellő bátorságuk. Nekem az Öt világvallás a kedvencem, mert bizonyitja a lelkiség fontosságát a mai materialista világunkban. Az ember lelkéhez szól, az újfajta módszer hatásosságát a könyv végi beszámolók igazolják, amiben önmagunkra ismervén megszületik a vágy, hogy tűzzé csiholjuk a bennünk lévő isteni szikrát. Ez az a könyv, ami nélkülözhetetlen azok számára, akik elhatározták, hogy elindulnak a kiválóságra való törekvés útján. Aki nem hiszi, járjon utána!
greeneyelink 2008. máj 24., 18:50: Előszörre talán furán hangozhat, hogy egy olyan köznapi dolog, mint a légzés, boldogító lehet. De a könyvet végigolvasva be kellett látnom: Igen, a légzés a legelső lépés a tudatosság, és a harmónia felé vezető úton. A könyv szépen végigvezette ezt, és ami fontos, hogy nemcsak a keleti kultúrákból vett gondolatokkal támasztotta ezt alá, hanem elismert nyugati gondolkodók műveivel is, párhuzamba hozva ezzel a két szemléletet. Amit a legfigyelemreméltóbbnak találtam, az a szellem törvényei voltak. Csupa olyan gondolat, amelyekre az ember először rábólint, "Igen, persze..." aztán továbblapoz. De ha visszatér másodjára, sokadjára, és valóban elkezd meditálni az értelmükön, akkor felismeri azt a mélységet, azt az igazságot, amit hordoznak, minden egyes szóban. Egyszerűnek tűnő dolgok, mégis újabbnak és igazabbnak tűnnek minden egyes újraolvasásra. Amikor végre, sokadik olvasásra fel tudtam ismerni, vagy inkább újrafelismerni az ezekben rejlő mélységet, akkor kezdtem el először hinni, hogy ugyanez a mélység bennem is megvan, és fel tudom fedezni. Csak ajánlani tudom a könyvet mindazoknak, akik a sok „de jó volna ha..." után nekidurálják magukat, és tényleg elindulnak a rögös úton.
KiralyKri 2008. máj 24., 23:20: Évek óta keresgéltem a módot, hogy hogyan tudnék kilábalni az időtlen idők óta tartó lehangoltságból, negativitásból, lustaságból. Módszereket, technikákat tanultam meg, amiket aztán nem igazán használtam, valószínűleg nem éreztem magaménak őket. Ráébredtem, hogy az egyetlen bajom az, hogy nem tudom, igazából mi is a bajom. Nem akartam semmit se csinálni, tevékenykedni. Találgattam, vajon miért történnek ugyanazok a dolgok velem, miért ismétlődnek állandóan bizonyos helyzetek, élmények, de nem igazán találtam okokat. A könyvet olvasva rájöttem, hogy magamban kell megtalálnom a válaszokat - és ha megismerem magam, akkor erre képes is vagyok. Nagyon megfogott az a rész, ahol Jung személyiségpszichológiájának összefoglalása található. E szerint négy emberi tudatszerkezet különböztethető meg, melyeket Jung a tudatosság funkcióinak nevez: gondolkodás, érzés, érzékelés, intuíció. Rájöttem, hogy az érző típusba tartozok, ami sok mindent másképp világított aztán meg az életemben. Nagyon hasznos információkat kaptam arról, hogy mire kell figyelnem, végre rátaláltam, hogy "hogyan is működök" és miért úgy csinálom a dolgokat, ahogy. Örülök, hogy ilyen nagy segítséget kaptam a kezembe és nagyon hálás vagyok érte, mivel ezt tényleg használtam és használom azóta is. Felkeltette a figyelmemet a gyökércsakráról szóló rész is, ahol a következőt olvashattam: nem megfelelő működése esetén fellép az állandó panaszkodás, kritizálás, külső okok keresése, rossz hangulat, erős ragaszkodás a pénzhez - ezeken szintén elgondolkodtam és segített felismerni sok mindent, ami addig problémát okozott. Sok erőt adtak a könyv végén található vallomások is, ahol többen leírták, milyen folyamaton mentek keresztül. Rengeteg dologban magamra ismertem és több helyen párhuzamot találtam a saját életemmel is. Csak biztatni tudok mindenkit, hogy olvassa el őket, bízom benne, hogy hasonlóan fognak érezni és szintén tudják hasznosítani az ott összefoglalt tapasztalatokat.
Paprika 2008. máj 26., 11:23: Ajánlom e könyvet mindazoknak, akik szeretnének kulcsot kapni önmagukhoz. Úgy érzem, azért találhattuk meg egymást ezzel a könyvvel, mert már régóta azon morfondírozom mire is születtem, valóban a saját utamat járom-e. Nagyon szerettem, hogy ez a könyv hisz bennem. Nekem is esélyt ad arra, hogy megtaláljam életfeladatomat, kiteljesítsem önmagamat, megélhessem napi szinten a nagy betűs Boldogságot. Konkrétan, jól érthetően szól az olvasókhoz, megmutatva nekünk, hogyan és mit tegyünk, ahhoz, hogy elérhessük a teljességünket. Mikor Tolle-tól a Most hatalmát olvastam, akkor éreztem utoljára ilyen jól magam tudatosság tárgykörben írt könyvtől. A könyv nagyon széles spektrumban beszél az ember összetettségér?l, a psziché, test, szellem el nem idegeníthető egymásra örökösen és kölcsönösen ható hatásáról. Minden oldal „hemzseg" az információtól. Több részt egymás után többször is elolvastam. Voltak olyan oldalak, miután le kellett tennem a könyet, mert éreztem id?be tellik, mire megemésztem az olvasottakat. A boldogító légzés azon meditatív irások közé tartozik, amit akárhol felüthetek, biztos lehetek benne, hogy a tudatomat tágító gondolatokkal találom magam szembe, ez a könyv nem egyszer használatos. Akit érdekel és bizalmat szavaz neki, ne feledkezzen meg róla, hogy a könyv írója orvos-pszichológus, tehát írásában komoly szakmai hátteret ad rólunk, boldogságunkat kereső emberekről. Márton Csilla könyvében amellett, hogy bemutatja a „légzést", mint terápiás módszert, a bennünk, emberekben rejlő problémákat, azok gyökerét, megmutatja a változás igenis létező lehetősége mellett a teljesség mibenlétét is. Emellett van még egy hatalmas vonzereje a könyvnek. Nem csak a terapeuta világát, rendszerét ismerjük meg, hanem, ahogy a korábbi hozzászólók ajánlásában is olvastam, betekintését nyerhetünk, olyan személyek életébe is írásaikon keresztül, akik Márton Csilla vezetésével keresték meg önmagukat. Engem lebilincseltek ezek az írások. Mindegyikük problémájában megláttam saját magamat. Tényleg ajánlom! Elgondolkodtató, mély, segítő és pozitív szemléletű könyv.
Arkudaki 2008. máj 26., 13:02: Minden, olyan tisztaszívű embernek ajánlom a könyvet, aki mélyebben kíván megismerni olyan tapasztalati úton is elsajátítható technikát, mely az önmegismerés felé vezetheti. A könyv rendkívül sokrétű, én egy gondolatot, illetve saját magam által átélt tapasztalatot szeretnék megosztani Veletek - mivel azt tartom, hogy mindig az átélt élmények azok, amik a legjobban visszaadják az elméletet. Ez az egy gondolat pedig a könyvben található légzéstechnika megélése, melyet röviden leírok: 2003. 12. hó óta generalizált epilepsziát állapítottak meg nálam az orvosok. Sok hagyományos orvosi javaslatot, terápiát használtam, de a rohamaim időről-időre visszatértek. Utána a hagyományos gyógyászati módszerek mellett a legkülönbözőbb nem hagyományos pszihológiai és keleti orvoslási gyógymódokkal (pl: akupunktúra, akupresszúra, tai chi, tu nai masszázs, gyógynövénykúra stb.) is próbáltam kezelni/kezeltetni magam szintén nem sok sikerrel. Röviden: kerestem saját kihívásom megoldásának a kulcsát. Amikor először találkoztam ezzel könyvvel bevallom szkeptikus voltam a légzéstechnikát illet?en, de amikor időről-időre használtam a benne lefektetett módszereket, éreztem hogy komoly változásokat élek meg. Most kb. fél év elteltével erősebbnek érzem magam, nyitottabb vagyok az emberek felé, sok belső félelmemet küzdöttem le. De a legfontosabb, hogy könyvben található technikával a folyamatos epileptikus rohamokat is meg tudom előzni, így jóval kiegyensúlyozottabb és boldogabb életet tudok élni. Számomra ezt jelenti ez a könyv. Javaslom annak is elolvasni ezt a könyvvet, akinek akut panaszai nincsenek, mert rendkívül egyszerűen, érthetően írja le a nem hagyományos orvoslási módszereket. Az ember a könyv által könnyebben találhat önmagára, hivatására, boldogságára, melynek megismerése mindenki számára hasznos lehet. Kellemes időtöltést kívánok hozzá Mindenkinek!
Yoshi 2008. máj 26., 15:34: Úgy gondolom minden embernek meg vannak a saját mindennapi problémái. Ahhoz, hogy minél teljesebb életet tudjunk élni, szükségesnek érzem a saját énünk újjá építését. Le kell számolnunk saját gyengeségeinkkel, hibáinkkal, fontos, hogy szembe nézzünk igazi önvalónkkal, hogy felébredjünk földi vágyainkból, káoszba torkolt szellemi vízióinkból. Ha vállaljuk, hogy megküzdünk minden egyes félelmünkkel, az úton szerzett tapasztalataink által képesekké válunk arra, hogy egy magasabb dimenzióban fejezzük ki önmagunkat, mindez végső soron gyümölcsöző (szellemi gazdagság) életvitelhez vezet. E legbölcsebb titok lehet e beteljesülés elérése. Márton Csilla könyvének olvasása által felismertem a jelenlegi helyzetem valóságát. A könyvben olvasottaknak hála úgy érzem sikerült saját magam helyzetén javítanom. Sok mindent elsajátíthattam az olvasottak fényében. A könyvben olvasottakat a jövőben is önmagam fejlesztésére fogom fordítani. Meg kell említenem, milyen mély benyomást tett rám, hogy a könyv nem csupán teoretikusan ábrázolja a létet, hanem a szavakon túlmutató „szóvarázzsal", s annak energiájával (gyógyító erejével) is rendelkezik. Nagyon örülnék, ha minél többen elolvasnák ezt a könyvet. Boldoggá tenne, ha egyre többen juthatnának hozzá, ehhez a megvilágosodáshoz segítő kiadványhoz, mely által az olvasó egy spiritualitásban gazdag, szabad és frusztráció mentes létormát tapasztalhat meg. Y.M
nyufe 2008. máj 26., 20:19: Sokáig azt hittem, hogy hamarosan boldog leszek. Hamarosan, pontosabban holnap. Hosszú évekig ez volt a hitem, így másnap is abban éltem, hogy majd holnaptól lesz minden szép körülöttem, én pedig boldog leszek. Az okokat, ha kerestem is - hogy miért nem már ma érzem jól magam a bőrömben - szépen meg is találtam, de mindig másokban. Magam szerepét soha nem gondoltam ebben meghatározónak. Úgy voltam tökéletes, ahogy voltam, és még szerény is. Majd találkoztam A boldogító légzés c. könyvvel. Nem ment egyből az olvasása, mert mint mindenről, erről is előre el akartam dönteni, hogy jó-e vagy sem, anélkül, hogy tudnám, mi is van benne. Vissza-vissza köszönt, mígnem megérintett belőle egy-egy gondolat. Rájöttem, hogy amivel szemben ellenállás van bennem, azzal foglalkoznom kell. Magamra ismertem, és megdöbbentő felismerésekre tettem szert. A folyamat az önmegismerés változatos útjára vitt. Olyan tudással és ismeretanyaggal ismerkedtem meg, ami megváltoztatta az életem, a nézeteim, a hitem. Felismertem, hogy az élet maga a változás, amit én évek óta nem tudtam és nem mertem megélni, megtagadtam, elnyomtam, és saját magamat tapasztaltnak nyilvánítva, egy jól elzárt magányba taszítottam. A Boldogító légzés eredménye az én életemben a boldogság. Szakítás a magánnyal, megnyílás az emberek felé, az egoizmusom leküzdése, az elszalasztott haszontalan évek után boldog családi légkör lehetősége. Kívánom ugyanezt mindenkinek, aki teheti. Tanuljunk meg boldogan élni úgy, hogy megtesszük, amit ezért tehetünk. Ez a könyv ebben hatalmas segítség.
Jégvirág 2008. máj 26., 21:01: A boldogító légzés című könyvet a légzésterápia iránti érdeklődésem miatt vettem kezembe. Remek olvasmány több szempontból is. Ajánlom pszichológia iránt érdeklődőknek, és mindazoknak akik megengednek maguknak a sablonos szakzsargontól eltérő szabad produktív gondolkodást.Valami leírhatatlan plusszt tartalmaz! Ezoterikus olvasmánynak is lebilincselő. A könyv széles spektrumú. Az írónő kutató szemszögéből szemlélődik: nagyító alá teszi a lelket és az azt körülölelő testet. Dióhéjban megosztja olvasójával élete során szerzett tapasztalatokat és szakmai meglátásait. Találhatunk ebben a könyvben egy témára vallási, orvosi, pszichológiai, biológiai, ezoterikus (keleti tanítások) megközelítéseket. Érdekessé és hitelessé mindezeket általa használt rendszer használóinak élménybeszámolójával és sikereivel teszi, melyek egyben a szerző és orvos eredményei is. (Ez a rész számomra a legizgalmasabb és tanulságosabb.) Olvasás során számtalan esetben nyílik lehetőség arra, hogy fényt derítsen az ember magában rejlő mélységekre. A benne található gyakorlattal és szemléletmóddal egy kapu nyílik meg minden ember előtt. A boldogság elérésének ajtaja. Márton Csilla felajánlja az emberek számára, hogy megismerhessék és megérthessék lelkünk sötét és fénylő oldalát, önismeretre téve szert ezzel. Egy olyan munkát tartunk a kezünkben, ami többszöri elolvasás után is tartogat mindenki számára újdonságokat. Örömmel töltene el, ha minél többen forgatnák szívükben és lelkükben gyarapodnának általa! Sok-sok szeretettel ajánlom!!!
Picurka 2008. máj 29., 15:39: Ez a könyv az újdonság erejével hatott rám. Régóta hajt a vágy, hogy minél többféle önmegismerési, önfejlesztési technikát, keleti filozófiát, irányzatot megismerjek, de a transzperszonális pszichológia tudományát egészen eddig homály fedte a számomra. Az írónő bevezetést nyújt a holotróp légzésterápia, a jungi pszichológia rejtelmeibe, mely által szembenézhetünk saját árnyékos oldalunkkal. Ez a folyamat nehéz és fájdalmas, de ha az ember bevállalja, megcsillantja a reményt az út végén, egy jobb élet lehetőségét. Számomra a legnagyobb hatással a könyv végén található élménybeszámolók voltak, melyek azt bizonyítják, hogy az ember életében milyen gyökeres változások érhetők el a technika hatékony alkalmazásával. Mindenkinek ajánlom, aki szeretne változtatni saját helyzetén, olvassa el ezeket az esettanulmányokat, én nagyon sok mindenben magamra ismertem általuk, sokat tanulhatunk belőlük, ha tudatosítjuk az olvasottakat.
morgena 2008. jún 01., 21:39: Elmúlt 20 éve annak, hogy egy házassági konfliktus kapcsán rádöbbentem, hogy valami nagy probléma van az érzelmi világomban, a külső szemlélő számára harmonikus és sikeres élet belülről elviselhetetlen. Számomra sem világos, hogyan, de sikerült elfojtani érzéseimet, sem örömet, sem fájdalmat nem éreztem. A felismerés annyira megdöbbentett, hogy nem bírtam megosztani közvetlen hozzátartozóimmal, barátaimmal sem. Elmúlt 15 éve annak, hogy megjelentek Magyarországon az ezoterikus művek és gyógyítók. Az valahogy éreztem, hogy a nyugati orvoslás, az ezzel járó gyógyszerszedés nem az én utam, ezért módszeresen tanulmányozni kezdtem az irodalmat és fel-felkerestem ígéretesnek tűnő gyógyítókat. Minden mű, minden módszer felé várakozással tekintettem, és reménykedtem, hogy hátha segít. A tanulmányok természetesen nem voltak feleslegesek, de a módszerek soha nem működtek. Egom olyan tökéletesen elzárta világát, hogy a páncélon egy módszer sem talált rést. De a reményt nem adtam fel. Aztán mozgásképtelen lett és meghalt édesanyám. 6 hónapos agóniája során az a különös érzésem támadt, hogy rám is ez a sors vár: különleges, láthatatlan szálakkal vagyunk összekapcsolva. A "probléma" szálai is összekapcsolnak minket. Ha nem történik valami, előbb-utóbb én is mozgásképtelen leszek. Valaki súgott. Légzésterápia. Le is töltöttem minden elérhető anyagot az internetről, de nem tudtam alkalmazni. A kincses ládikóhoz hiányzott a kulcs. És 2008 februárjában egy könyvesboltban rám köszönt a KÖNYV. A bejárattal szemben, a fő helyen, nem lehetett nem észre venni. Már a címe is megkapott: a légzés boldogít? És az ígéret bizonyossággá vált. 15 év hézagos tudása kapta meg a hiányzó mozaikokat és a kép összeállt. Úgy éreztem megvan, amit keresek. A boldogító légzés című könyvet nagyon ajánlom mindenkinek, aki bármilyen érzelmi, egészségi vagy párkapcsolati gonddal küzd és hisz abban, hogy gondjai megoldhatók. És el tudja fogadni, hogy a világ tükör, s gondjai megoldását nem a világtól várja, hanem maga indul el az önmegismerés útján. A könyv ismeretanyagát sokan méltatták, nagyon igényes összefoglalás. Én mégis a terápiás módszert tekintem páratlannak és fantasztikusnak. A leirt vallomások és saját tapasztalataim alapján ki merem mondani: aki gyógyulni akar, az gyógyulni fog. Örülök, hogy Csilla mindannyiunk épülésére megírta a könyvet. Köszönet mindenkinek a "vallomásokért". Még nem értem haza, de úton vagyok hazafelé. *****
|