Párkapcsolati problémák megoldása a Jungi pszichoanalizisen keresztül az Archetipilógián és az Asztrológián át

Az életet nem szemlélhetjük kívülállóként, mivel testünkben, első lélegzetvételünkben is jelen van. Az élet a maga nemében a legtitokzatosabb és legelragadóbb megtapasztalás. Az emberi tudat kialakulásáig teljesen természetesnek tűnt, hogy a csoda bennünk él, ám ahogy szemlélődő, megfigyelő, gondolkodó emberré válunk, kérdések sora fogalmazódik meg bennünk. Ezek a kérdések egy idő után valamennyi tudatos lényben közösek: Kik vagyunk, ki a társunk, honnan jövünk, hova tartunk?

Az emberiség legősibb tanításai már a kezdetektől a létezés esszenciájának megismerése felé irányították az ember figyelmét, ösztönözve arra, hogy feltárja magában a belsejében szunnyadó csodát, az isteni szikrát. A bölcsek tanítása szerint körülöttünk minden mozgásban van, minden vibrál, minden él. Amennyiben ez így van, akkor az élet számtalan megnyilvánulása jelenik meg körülöttünk! Hozzátartozik mindazokhoz a dolgokhoz, melyeket tapintani, érezni tudunk, és mindazokhoz melyek számunkra láthatatlanok.

Az ember egy ontológiai lény, egy komplex rendszer, amelyben minden egyes szerv összefüggésben áll a többivel, éppúgy, ahogy a Föld is kapcsolódik mindenhez, ami rajta található. Az agyunk és a szívünk olyan szervek, amelyeken keresztül az alapvető életfunkcióink megnyilvánulnak. Olyan ez a két szerv, mint lényünk két külön pólusa. Egy pozitív és egy negatív, egy férfias és egy nőies megnyilvánulás, amelyek együttes jelenléte, harmóniája nélkül fel sem épülhetne a rendszer, ebben az esetben maga az ember.

Jung azt állítja, hogy teoretikusan nem lehet határt szabni a tudat kiterjedésének, mivel meghatározatlan terjedelemig képes kibővülni.

Empirikusan azonban mindig csak az ismeretlen határáig terjed. Ez arra utal, amit nem tudunk, ami tehát nem áll kapcsolatban az énnel, mint a tudatmező középpontjával.

Az ismeretlen az objektumok két csoportjára oszlik,

nevezetesen:

- az érzékekkel tapasztalható külső, valamint

- a közvetlenül megtapasztalható belső tényállásokra.

Az első csoport a környező világban jelenlevő ismeretlent jelenti, az utóbbi pedig a belső világban meglevőt. Ezt az utóbbi területet nevezzük tudattalannak.

Jung így ír a tudattalanról:

„Ezekhez a tartalmakhoz társul még minden többé-kevésbé szándékosan elfojtott kínos elképzelés és benyomás. Mindezen tartalmak summázatát nevezem személyes tudattalannak.

Csakhogy ezeken túl a tudattalanban ott találjuk a nem individuálisan szerzett, hanem örökletes tulajdonságokat, tehát az ösztönöket, mint olyan tevékenységek hajtóerejét, amelyek tudatos motiváció nélkül, kényszerből következnek be.

Az ösztönök és az archetípusok alkotják a kollektív tudattalant. Azért nevezem ezt a tudattalant kollektívnak, mert a fentebb meghatározott tudattalannal ellentétben nem individuális, vagyis nem többé vagy kevésbé egyszeri tartalmakat hordoz, hanem általánosakat és egyöntetűen elterjedteket."

Az előbbi csoport olyan tartalmakra vonatkozik, amelyek az individuális személyiség integráló alkotóelemeit fejezik ki, és ezért ugyanúgy lehetnének akár tudatosak is, az utóbbi a psziché általában létező, önmagával folytonosan azonos feltételeinek vagy alapjának felel meg.

 A psziché mélyebb rétegei a fokozódó mélység és sötétség következtében elveszítik egyéni különállásukat.

»Odalent«, vagyis az autonóm funkciós rendszerek megközelítésekor egyre kollektívabbak lesznek, míg végül a test anyagszerűségében, azaz a kémiai testben egyetemessé válnak, és egyidejűleg elvesztik önállóságukat. A testet alkotó szén pusztán szén.

»Legalul« a psziché pusztán »világ«.

A tudattalan őrzi az anima és animus megszemélyesítését is, vagyis a női jelleg megszemélyesítését a férfi tudattalanjában és a férfi jelleget a nő tudattalanjában.

Ez a pszichikus kétneműség megegyezik azzal a biológiai ténnyel, hogy a férfi-, illetve női gének nagyobb száma döntő tényező az illető egyén nemének meghatározásában.

A kisebb számban levő ellenkező nemű gének ellenkező nemű karaktert alakítanak ki, amely azonban alávetettségénél fogva általában tudattalan marad. Minden férfi öröktől fogva hordja magában a nő képét, amely ősidőktől kezdve benne van, mint a nőkről szerzett valamennyi tapasztalat összessége. Ugyanez érvényes a nőkre is. Mivel ez a kép tudattalan, mindig is tudattalanul vetítődik ki a szeretett lényre, és ez az egyik leglényegesebb indítéka a szenvedélyes vonzalomnak, de az ellenkezőjének is.

Az anima és az animus természetes funkciója abban áll, hogy helyreállítsa a kapcsolatot az individuális tudat és a kollektív tudattalan között. Ennek megfelelően a persona egy bizonyos szférát képvisel az Én-tudat és az objektív külvilág között.

Az „árnyék"

Az „árnyék"- így nevezte Jung lelkünk elfojtott, meg- és letagadott részeit.

Csak aki az árnyékot befogadta és elfogadta jelenlétét, éli meg az átalakulás folyamatát, amely összeköti őt transzcendens lényével.

Jung az „árnyékot" a személyiség alsóbbrendű részének tartja.

Minden olyan személyes tulajdonságunkat, amelyeket nem élünk meg, mivel tudatosan választott életformánkkal nem összeegyeztethetők, és amelyek egy ellenkező tendenciával rész-személyiséggé szerveződnek egybe a tudattalanban, nevezzük árnyéknak.

Az árnyék kompenzálóan viselkedik a tudat irányában, hatása ezért egyáltalán nem lehet negatív vagy pozitív. Az árnyék tudatosításával kezdődik az analízis munkája. Ha elnyomják, semminek tekintik, vagy akár identifikálják az énnel, az egyképpen veszedelmes disszociációkra vezethet. Disszociáció alatt értjük valamely asszociáció megszűnését, felbomlását. A lélektani asszociáció jelentése: képzettársítás, a tudatban megjelenő képzetek hasonlóság, ellentét stb. alapján történő egymáshoz kapcsolása. Mivel az árnyék igen közel áll az ösztönvilághoz, okvetlenül fontos folyamatosan figyelembe venni.

C. G. Jung így ír az árnyékról:

„Az árnyék alak megszemélyesít mindent, amit az alany nem ismer el, és ami mégis újra meg újra közvetlenül vagy közvetve feltolakszik benne, így például alacsonyabb rendű jellemvonások és más összeférhetetlen tendenciák."

„Az árnyék [....] az a leplezett, elfojtott, vétkes és többnyire kisebbrendű személyiség, amelynek végső hullámverése egészen az állati ősök birodalmáig nyúlik vissza, és ily módon átfogja a tudattalan teljes történelmi aspektusát. Az árnyék nemcsak morálisan elvetendő tendenciákból áll, hanem meglehetősen sok jó tulajdonság is kimutatható róla, többek között például: normális ösztönök, célszerű reakciók, valósághű észlelések, alkotó impulzusok."

Jung személyiségpszichológiája

A Jung nevéhez fűződő személyiségpszichológia hasonlít az ősi tipológiához.

Jung négy emberi tudatszerkezetet különböztet meg, melyeket a tudatosság funkcióinak nevez:

• gondolkodás
• érzés
• érzékelés
• intuíció

Ezek párhuzamba állíthatók a négy őselemmel:

• tűz
• föld
• levegő
• víz

És a négy temperamentummal:

• szangvinikus
• kolerikus
• melankolikus
• flegmatikus

Ezek a tipológiák merevek, és minden személyt egy vagy két kategóriába sorolnak.

Jung dinamikus rendszerként tünteti fel, és azt állítja, hogy minden emberi lény tudatában egyszerre mind a négy szempont jelen van, csak nem egyforma mértékben fejlődtek ki.

A negyedik a tudattalan birodalmában marad.

Jung szerint csak életünk második felében jut el igazából a tudatunkhoz, hogy elhanyagolt felünket fel kell fedeznünk, és fel kell emelnünk a mélységből. Hogyan kell ezt érteni?

Úgy tűnik, kompetenciáinkat csak gyenge oldalunk hátrányára tudjuk kifejleszteni. Minél erősebben határolja el magát valamelyik kifejlesztett funkció a háromból, annál erősebben a tudatalattiba szorul a negyedik, tehát annál jobban fog hiányozni a tudatosságunkból.

Ebből következően későbbi kudarcaink, így elégedetlenségünk és boldogtalanságunk forrásává lesz.

Ha például valaki erős, gondolkodó funkciót fejleszt ki, általában az érzés funkcióját fogja elhanyagolni, vagyis ez fog tudattalan szinten maradni, aminek egyszerűsített vázlata a következő ábrán látható:

A gondolkodó típus

TUDAT

GONDOLKODÁS

                                INTUÍCIÓ                                   ÉRZÉKELÉS

ÉRZÉS

TUDATTALAN

Minden átélhető bizonyíték arra utal, hogy jó és természetes, ha életünk első felében csak három funkciót erősítünk, aztán később egyre erőteljesebben szembesülünk a negyedik rész hiányával.

A négy különböző típus feladatai pszichológiai szempontból a következő szabályosságot mutatják. Ha a fenti modellhez tartozó emberektől azt kérnénk, hogy spontán módon vágják rá, mit éreznek éppen, akkor azt felelnék:

„Azt hiszem, úgy érzem magam...."

Mivel számukra sokkal könnyebb és gyorsabb gondolkodni, mint érezni, azonnal tudnának válaszolni. Így aztán elképzelik, mit is kellene az adott szituációban érezniük. Hiba azt állítani, hogy nem éreznek semmit, csak sokkal több időre van szükségük hozzá.

Érző funkciójuk visszamaradott, nehézkés, nyers, túl általános, és általában véve nem olyan csodálatosan kifejlett és azonnal hozzáférhető, mint a gondolkodó funkció. Ezért érzik bosszantónak, ha ezzel a szinttel kell foglalkozniuk. Mivel nem fejlődött ki, vagy éppenséggel egy kicsit lemarad a többitől, az egészet valami egyszerű és primitív hangulat övezi számukra, semmi olyan nincs benne, amire büszkék lehetnének. Ezzel ellentétben gondolkodásuk kiváló.

Ezek az emberek életük második felében újra és újra olyan helyzetekbe kerülnek, amelyek érdekeltté teszik őket abban, hogy elfogadják az érzéseket, és érzelmeket alakítsanak ki.

Az érző típus

TUDAT

ÉRZÉS

                             INTUÍCIÓ                                         ÉRZÉKELÉS

GONDOLKODÁS
TUDATTALAN

Az érző típusoknál olyannyira kifejlett az érzelmi funkció, hogy zsigeri benyomásaikra alapozva azonnal véleményt alkotnak, és nem képesek átgondoltan dönteni.

Finoman szólva, elhanyagolták a gondolkodást, és nehezükre esik, vagy nem is képesek megindokolni érzelmi döntéseiket, vagy logikusan elmagyarázni valamit. Mégis hevesen visszautasítanák, ha valaki azt állítaná, hogy nem képesek „gondolkodni". Ez különösen azért van így, mert társadalmunk olyan egyoldalúan magasztalja a gondolkodást, hogy megsemmisítő ítéletnek számít valakiről azt állítani, hogy nem képes rá.

Az érző típusú emberek ábrándjaikat vagy kiválóan működő ösztöneiket élik meg gondolkodásként, ezeknek azonban semmi közük sincs a logikus, elemző, egybefüggő gondolatmenethez.

Az érzékelő típus

TUDAT
ÉRZÉKELÉS

                        GONDOLKODÁS                                 ÉRZÉS

INTUÍCIÓ

TUDATTALAN

Az érzékelő típusok számára a világ az érzékeken keresztül: színeiben, ízeiben, illataiban és külső megjelenésében mutatkozik meg. Tökéletesen el tudnak veszni, az érzékeik nyújtotta élményekben, vagy ̶ kizárólag a külső formára koncentrálva ̶ megszűnnek érzékelni olyan lehetőségeket, melyeket egy tárgy vagy terv nyújtana. Hiányoznak belőlük az ösztönök.

 A legszélsőségesebb esetben csak azt látják, ami van, és azt nem, ami lehetséges lenne.

Ezt az elveszett érzékszervet kell kifejleszteniük, ráérezni a világ sokszínűségére, felbecsülni egy kísérlet vagy egy vállalkozás előnyeit, röviden, az ő elveszett kincsük: a belső látás megtalálása.

Az intuitív típus

TUDAT

INTUÍCIÓ

                            ÉRZÉS                                              GONDOLKODÁS

ÉRZÉKELÉS

TUDATTALAN

Az intuitív típusú ember számára egészen máshogy működik a világ. Az intuícióban élő embereket olyannyira lekötik az ötletek, hogy minden más funkcióról teljesen megfeledkeznek, elhanyagolják a tényeket, a valós megjelenést. Képzeletük, ábrándjaik foglyai, és a legritkábban valósítják meg terveiket. Közelebbről megismerkedni a józan valósággal, nem megelégedni a dolgokról alkotott elképzelésekkel, hanem türelmesnek lenni, amíg valami megszilárdul és tettekre váltható: ez az ő elveszett kincsük.

Összefoglalva: a négy jungi személyiségpszichológia a kronobiológiai pszichológiai osztályozás szerinti fizikai szintet, a temperaramentumot mutatja meg. Emellett természetesen megismerhetjük általa az érzelmi és intellektuális tevékenység különböző szintjeinek megfelelő típusokat is.

A négy temperamentum, melyek beazonosíthatók a négy ismert tudati funkcióval és elemmel:

Szangvinikus = gondolkodó = tűz

Kolerikus = érző = föld

Melankolikus = érzékelő = levegő

Flegmatikus = intuitív = víz