Az emocionális zavarok pszichoszomatikus megnyilvánulásairól szeretnék összefoglalást nyújtani, amelyben a holotróp légzés és a vele járó tudatállapot nagyon sok segítséget ad, tudniillik általuk a psziché szabadon megnyilvánítja betegsége pszichés okát.
Az emocionális zavarok a depressziók, pszichoneurózisok, funkcionális pszichózisok, fejfájások, szívdobogási rendellenességek, izzadás, reszketés, pszichoszomatikus fájdalmak és bőrbetegségek formájában nyilvánulnak meg. Ugyanolyan gyakoriak a gyomor- és bélzavarok, mint a rosszullét, az étvágytalanság, a székrekedés és a hasmenés. Az emocionális problémák tipikus kísérőjelenségei a szexuális működés zavarai, mint például a menstruáció kimaradása, a ciklus zavarok, a menstruációs görcsök, a fájdalmas vaginális görcsök a nemi érintkezéskor, vagy az erekció hiánya és a képtelenség az orgazmusra. Mindezek kísérhetnek neurotikus problémákat, de felléphetnek önálló elsődleges szimptómaként is.
Egyes pszichoneurózisok esetében, mint például a konverziós hisztéria, a szimptómák nagyon hangsúlyozottak, és a zavar legfőbb jellegzetességét képezik. Ez érvényes a zavarok egy további kategóriájára, amelyet a klasszikus pszichoanalízis pregenitális neurózisnak nevez. Ilyen szimptómák a rángatózás, a dadogás vagy a pszichogén asztma. Ezek az állapotok a kényszerneurózis és a konverziós hisztéria egy kevert formáját képezik. A személyi struktúra kényszeralapú, de a védekezési mechanizmusok és a szimptómakeletkezés a konverzión alapulnak, ugyanúgy, mint a hisztériánál. Ezen kívül létezik egy egész sor zavar, amelyek annyira világosan pszichológiai eredetűek, hogy még a hagyományos orvostudomány is pszichoszomatikus betegségeknek nevezi őket.
Pszichoszomatikus: görög eredetű szó, melynek értelme orvosi megfogalmazásban: lelki okok következtében beálló testi tünet, elváltozás.
Az emberi szervezet, mint „egységes egész" felfogása az európai kultúrkörben először Platónnál jelenik meg. Szókratész szavain keresztül neheztelését fejezi ki egyes görög orvosok iránt, mert azok nem az egész embert, csak testi mivoltát veszik tekintetbe:
„... és a testet sem lehet meggyógyítani a lélek kezelése nélkül."
A 20. századig nem lehet felismerni másoknál, csak Pavlov nézeteiben újból ezt az egységet.
Siegmund Freud a 19. század végén és a 20. század első év-
tizedeiben jutott el erre a fordulópontra.
Pszichopatológiai és pszichiátriai elemzései átfogják a kor-
lélektani jelenségek egészét. Ebbe a kategóriába tartoznak: fejfájás, migrén, magas vérnyomás, kólikák, gyomorfekély, pszichogén asztma, különféle ekcémák, és egyes esetekben arthritis, izületi gyulladások, fájdalmak. Az orvosok és a pszichiáterek elfogadják ugyan ezeknek a zavaroknak a pszichológiai természetét, de nem nyújtanak elfogadható magyarázatot azok mechanizmusára. A klinikai munka, az elméleti gondolkodás és kutatás nagy része még ma is a magyar származású pszichoanalitikushoz, Franz Alexanderhez, a pszichoszomatikus orvostudomány megalapítójához nyúlik vissza.
Alexander 1915-ben egy elméleti modellt mutat be a pszicho-
szomatikus mechanizmus magyarázatára.
Legfontosabb adaléka az a felismerés volt, hogy a pszicho-
szomatikus szimptómák pszichológiai konfliktusok és traumák fiziológiai kísérőjelenségeiből jönnek létre.
Alexander szerint az olyan erős érzelmek, emóciók, mint a félelem, düh és aggodalom fiziológiai reakciókká változnak, és pszichoszomatikus szimptómákhoz és betegségekhez vezethetnek. (Alexander 1956.)
Alexander megkülönböztetett konverziós reakciókat, amelyekben a pszichés jelenségek testi tünetként jelennek meg, és pszichoszomatikus reakciókat, zavarokat okoznak. A konverziós reakciónak jelképes értelme van, és a félelem elleni védelmet szolgálja, mint a pszichoneurózisok esetében. Ezzel szemben a pszichoszomatikus zavaroknál az emocionális állapotok ugyan traumatikus élményekre, neurotikus konfliktusokra vagy beteges emberi kapcsolatokra vezethetők vissza, de a szimptómáknak nincs funkciójuk. Ezek azt jelzik, hogy felmondta a szolgálatot az a pszichológiai mechanizmus, amelynek feladata lenne az egyént a túlzott érzelmi reakcióktól megvédeni.
Alexander hangsúlyozza, hogy az emóciók szomatizációja csak olyan egyedeknél fordul elő, akiknek erre hajlamuk van, de egészséges embereknél nem. De e hajlamok fajtájának definíciója mindmáig hiányzik, sem Alexander, sem utódai nem tudtak ilyent felmutatni.
Adler különböző exogén, külső hatásokra beálló „meggyengült szervi állapotot" ismer fel. Adler szerint a tartós pszichés feszültségek mintegy levezetődnek a csökkentértékű szerven, megteremtik a „szervbeszéd" lehetőségét. Általuk fejeződnek ki, tehát szervi úton nyilvánulnak meg a pszichés izgalmak.
Adler személyiségpszichológiája, amely a freudi tanok továbbfejlesztését célozta, különösen alkalmasnak látszott a pszichoszomatikus elmélet és gyakorlat alapjainak lerakásához. Nem csak ösztönkonfliktusra és libidómechanizmusra alapozta a betegségek patogenezisét, hanem hangsúlyozta a szociális - familiáris tényezők, az egzisztenciakrízisek, az életvezetési problémák jelentőségét is.
A neurotikus karaktertípus fogalmának megteremtésével és a mélylélektani metódusok alkalmazása szükségességének felismerésével kiemelt szerepet tulajdonított a teljes életfolyamat követésének. Neurózistanát végeredményben összhangba hozta egyes testi betegségek kifejlődési, lefolyási és gyógyulási folyamataival.
Így lett a pszichoszomatikus betegségből a freudi konverziós fogalom Fenichel szerinti alkalmazásával pregenitális konverziós neurózis. Ehhez Erikson, illetve Schultz - Hencke a funkcionális fejlődéstant, Klein, illetve Garma a libidóteoretikus modellt, Schur pedig a de- és reszomatizálás elvet adta hozzá.
Mindezek elméleti feltevések arra, hogyan rögzül már kora gyermekkorban az a szervi válaszolási mód, amely aztán később a felnőttben meghatározó jelentőségű lesz.
Amint már láttuk, a pszichedelikus terápia és a holotróp lélegzés igazolta, hogy a postnatális élmények nem lehetnek egyedül felelősek az emocionális zavarok kifejlődéséért. Ez még inkább érvé-
nyes a pszichoszomatikus szimptómákra. A konfliktusok, függőségek, a fontos személyi kapcsolatok elveszítése, a szülői nemi aktus koragyermekkori megfigyelései és a pszichoanalitikusok által említett hasonló élmények nem eredményezhetnek ilyen természetű és intenzitású fiziológiai zavarokat és pszichoszomatikus szimptómákat. Az önvizsgálati terápiákból nyerhető felismerések fényében mindazon pszichoanalitikus emlékek, amelyek pszichoszomatikus betegségeket kizárólag postnatális traumatikus élményekre vezetnek vissza, felületeseknek és nem igazán meggyőzőnek tűnnek.
Ugyancsak kevéssé hihető annak feltételezése, hogy ilyen zavarok beszédterápia útján kezelhetőek.
A holotróp kutatás a pszichoszomatikus zavarok elméletét és gyógyítását lényegesen gazdagította. A feltehetően legfontosabb felismerés, hogy minden pszichoszomatikus szimptóma mögött hatalmas tömegű leblokkolt energia rejlik.
Hogy tisztán biográfiai traumák, funkcionális zavarok és szervi károk okai lehetnének, komolyan megkérdőjelezhető. Ezzel szemben értelmes magyarázat rejlik azokban az elemi romboló erőkben, amelyek a holotróp állapotokban megnyilvánulnak.
Wilchelm Reich, a pszichoanalízis briliáns lázadó úttörője igazolta ezt a nézetet.
Saját terápiás megfigyelései vezették annak felismeréséhez, hogy az emocionális és pszichoszomatikus zavarok főként az úgynevezett „jellem-páncélra", az óriási tömegű bioenergiának az izmokban és a szervekben való torlódására és blokádjára vezethetők vissza. (Reich 1961.)
Ezen a ponton azonban véget érnek a párhuzamok Reich pszichológiája és a holotróp légzés pszichológiája között. Reich számára tudniillik ezek a felhalmozódott energiák szexuális jellegűek voltak, miközben a blokádokat egy a szexuális kielégüléssel szembenálló társadalom elnyomó befolyásának tulajdonította. Azt hitte, hogy a felhasználatlan szexuális energia folyvást összegyűl, míg csak perverziókban és neurotikus vagy pszichoszomatikus szimptómákban kifejezésre nem jut. A holotróp állapotokkal folytatott munka ezzel szemben teljesen más magyarázathoz vezet. Azt mutatja, hogy azok az energiák, amelyek szervezetünkben felhalmozódnak, nem a libidóból, hanem a COEX-szisztémákban, rendszerekben tömörült feszültségekből erednek.
A COEX magyar jelentése: rendszerbe, szisztémákba tömö-
rített tapasztalatok.
Ezen energiák egyes részei e szisztémák biográfiai síkjaihoz tartoznak, amelyek pszichikai és fizikai traumák emlékeit tartalmazzák a csecsemő- és gyermekkorból. Ezeknek az energiáknak további részei prenatális eredetűek és kifejezésre juttatják, hogy a születési emlékek nem kerültek feldolgozásra, és ezért emocionális és fizikai zavarok alakját veszik fel. A születési folyamat során a neuronok izgatása összetorlódott energia tölteteket hoz létre, amelyek a szülési csatorna szűk mivolta miatt nem szabadulhatnak fel. A szexuális gyö-
nyör erős érvényre jutása feltehetően a III. mátrixban történik, és ezt az állapotot, amelyben az energia összetorlódik, Reich libidónak tartotta.
Egyes esetekben prenatális traumatikus emlékek is vezet-
hetnek a COEX-szisztémák negatív elhelyezéséhez, pszichoszomatikus szimptómákhoz. Nevezetesen: nehéz születést megelőző élet-
szakaszok révén, a terhes nő emocionális vagy fizikai megterhelése esetén, ha vetélés veszélye áll fenn, abortálási kísérletek történnek vagy terhességi mérgezés lép fel. Még mélyebben fekvő energiaforrások, amelyek pszichoszomatikus zavarokat kelthetnek, transzperszonális téren jelenhetnek meg, és különösen a karmikus és archetipikus elemekben mutatkoznak meg. Tapasztalati terápiákból szerzett megfigyelések kihangsúlyozzák, hogy a pszichoszomatikus megnyilvánulások mögött nem pszichikai, hanem fel nem dolgozott, asszimilált fizikai traumák állnak, amelyeket gyermekbetegségek, operációk, sérülések vagy a vízbefulladás veszélye válthat ki. Mélyebb síkon a szimptómák a születés traumájával, sőt még régebbi inkarnációkkal is kapcsolatban állnak. Pszichoszomatikus fájdalmak ered-
hetnek balesetek, betegségek elfelejtett emlékeiből, születési fájdalmakból, vagy testi szenvedésekből. Ez ellentétben áll egyes pszichodinamikus iskolák tanaival, amelyek a pszichoszomatikus szimptómák keletkezését pszichológiai konfliktusok és traumák vonzásának tudják be. Ezek testi beszédben nyilvánulnak meg és így szomatizálódnak. Tehát: emocionális vonzás és taszítás. Ennek alapján a székreke-
désnek a hasmenés felelne meg, míg a nyak és vállfájdalmak jelentése a túlzott felelősség, sok munka, feladat felvállalása. A gyomorfájdalmakról olyan emberek panaszkodhatnak, akik valamit nem képesek „lenyelni" vagy „megemészteni". A hisztérikus bénulás védekezés a gyermek elitélendő szexuális aktivitásával szemben. Légzési nehézségeket egy nyomasztó anya okozhat. Az asztma „az anya utáni kiáltás". A nyomás a mellkason súlyos aggodalomra ad okot. A dadogás elnyomott agresszió és a kényszer alatt álló lény megfelelésének törekvése, és nem utolsó sorban megemlítésre kerülnek a bőrbetegségek, melyeknek jelentése: védelem a szexuális kísértések ellen.
Egy pszichológiai rendszer, amely elismeri a kiemelkedő fizikai traumák kihatásait: L. Ron Hubbard dianetika néven ismert scientológiája, a szellemi egészség modern tudománya.
A scientológusok felismerték a fizikai sérülések jelentőségét. Terápiaformában galvanométert használnak, amellyel a bőr ellenállását mérik, és kimutatják annak emocionális megterhelését, amit az ülés folyamán megbeszélnek. A galvanométer felbecsülhetetlen érték az emocionálisan jelentős anyagnál. Holotróp állapotok esetében ezt a funkciót a „belső radar" veszi át automatikusan. A scientológia elméleti rendszere nem csak a fizikai traumákat ismeri el, hanem a születés okozta traumákat is, és a szomatikus traumákat előző inkarnációkból. Hubbard a fizikai traumákat „engramma"-nak nevezte el, és az emocionális problémák elsődleges forrásainak tekintette őket.
A közönséges pszichikai traumákat „másodlagos" traumáknak nevez-
te, mert emocionális erejüket csupán az engrammáktól kölcsönzik. Hubbard felfogásának alapvető szempontjai bizonyos hasonlatosságot mutatnak a holotróp tudatállapot anyagával. A holotróp állapotokkal való munka betekintést enged a pszichoszomatikus zavarok dinamikájába. Nem meglepő ennélfogva, ha holotróp kezeléseknél vagy üléseknél a pszichoszomatikus szimptómák valamelyike, kezdeti stádiumában, átmenetileg nyilvánvalóvá válik.
A gyógyítási eredmények érdekében az a leghatásosabb, ha könnyű és rövid lefolyású fizikai traumákat élünk át. Ezeket különböző böjtökkel könnyebbé tehetjük, hogy hatásosabb legyen testi és lelki tisztulásunk. Az egészséges, természet- és környezetbarát életmód, a kémiai vegyszermentes táplálkozás, a megfelelő mozgás, a kiegyensúlyozott, harmonikus élet a családban és embertársainkkal, az odafigyelés egymásra, a „Szellem törvényeinek" tiszteletben tartása és a lelkünkre való odafigyelés hathatósan maradandóvá teszi megtisztult állapotunkat. Ebben nagy segítséget nyújt az energia tiszta és szabad áramlása a csakrákban.