A grofi terápiában az egyén először az „árnyékával" konfrontálódik - így nevezte Jung lelkünk elfojtott, meg- és letagadott részeit.
Csak aki az árnyékot befogadta és elfogadta jelenlétét, éli meg az átalakulás folyamatát, amely összeköti őt transzcendens lényével.
Jung az „árnyékot" a személyiség alsóbbrendű részének tartja.
Minden olyan személyes tulajdonságunkat, amelyeket nem élünk meg, mivel tudatosan választott életformánkkal neössze-
egyeztethetők, és amelyek egy ellenkező tendenciával rész-személyiséggé szerveződnek egybe a tudattalanban, nevezzük árnyéknak.
Az árnyék kompenzálóan viselkedik a tudat irányában, hatása ezért egyáltalán nem lehet negatív vagy pozitív. Az árnyék tudatosításával kezdődik az analízis munkája. Ha elnyomják, semminek tekintik, vagy akár identifikálják az énnel, az egyképpen veszedelmes diszszociációkra vezethet. Disszociáció alatt értjük valamely asszociáció megszűnését, felbomlását. A lélektani asszociáció jelentése: képzettársítás, a tudatban megjelenő képzetek hasonlóság, ellentét stb. alapján történő egymáshoz kapcsolása.
Mivel az árnyék igen közel áll az ösztönvilághoz, okvetlenül fontos folyamatosan figyelembe venni. C. G. Jung így ír az árnyékról:
„Az árnyék alak megszemélyesít mindent, amit az alany nem ismer el, és ami mégis újra meg újra közvetlenül vagy közvetve fel-
tolakszik benne, így például alacsonyabb rendű jellemvonások és más összeférhetetlen tendenciák."
„Az árnyék [....] az a leplezett, elfojtott, vétkes és többnyire kisebbrendű személyiség, amelynek végső hullámverése egészen az állati ősök birodalmáig nyúlik vissza, és ily módon átfogja a tudattalan teljes történelmi aspektusát. Az árnyék nemcsak morálisan elvetendő tendenciákból áll, hanem meglehetősen sok jó tulajdonság is kimutatható róla, többek között például: normális ösztönök, célszerű reakciók, valósághű észlelések, alkotó impulzusok."