Az akaraterő energiáját és az iszlám vallást foglalja magába.
Akaraterő Alárendeltség
- aktivitás - lustaság
- érdeklődés - unalom
- vonzalom - közömbösség
- magabiztonság - bizonytalanság
- A Föld a stabilitás eleme, egységes, amelyben az összes többi elem, mint alkotó komponens részt vesz. A vizet, tüzet, levegőt is magába foglalja. Így a többi három elemmel egységet alkotva Egységet alkot, mint a négy elem az Univerzummal. Ő hozza létre az egységet az Egységgel. Benne minden elem működik és közreműködik. Így nyilvánul meg a Teremtő akaraterő energiája, amely megtisztult energia.
- Ha nem engedem működni, nem adom meg magamnak a Szabadság energiáját a Levegő elem körforgása megnyilvánulásában, akkor alárendelem az akaraterőmet a Föld elem kiszáradt, megkeményedett, megkövesedett megnyilvánulásainak, s ezáltal nem működik már bennem az az akaraterő energia, amely benne foglaltatik a Teremtő Isten akaraterő energiájában.
- A Tízparancsolat betartása is segít megélni a Szabadság akaraterő energiáját. Ahhoz, hogy a Teremtő energiájában megmaradhassunk, sok mindent ki kell állnunk.
Csakrája:
Az 1., a gyökércsakra, az élet-halálért felelős.
- Ha aktív, érdeklődő, magabiztos vagyok, minden és mindenki iránt működik a vonzalom, az életem boldog lesz. Ha lusta, unalmas, közömbös és bizonytalan vagyok, káosszal teli és boldogtalan az életem.
- Ez a stabilitás energiája, amely létrehozza a földi létjogosultságot.
- Az 1. csakra: fontos feladata az utódnemzés. Ez kisugároz a család, a 3. csakra felé, ahol megnyilvánul a tevékenységben is az akaraterő energiája.
- Az 1.-2.-3. csakrák az élethelyzet, a szenvedély ( evés, ivás, szórakozás, kapzsiság, mohóság, birtoklás), az anyagi világhoz való ragaszkodás földi energiáit foglalják magukba. Az ösztönvilághoz tartoznak, amely a test kívánságait helyezi előtérbe, s az 5-ös csakra dönti el, megnyilvánítja-e.
- Az Ego megnyilvánulása az 1-2-3. csakrákban, mint negatívum: falánkság, paráznaság, kapzsiság, szomorúság, levertség, hiúság, becsvágy.
- Tulajdonságai: kiszáradt, megkövesedett, elhalt tulajdonságát mutatja a Földnek, a kiégést. Ha csak szenvedély van, mocsaras, lápos, savas, omladozó, bizonytalan, magával ragadó sárlavina - így nyilváníthatja meg a Víz energiáját. A Tűz megnyilvánítása - láva, földrengés, amely eléget, hamuvá tesz mindent. Megnyilvánítása pl. az atombomba avagy a víz elvonása folytán egy kiszáradt folyó is.
- A Föld is hordoz információt, hiszen az élet alapfeltétele. Kapcsolatot teremt. Színe a piros. Lángoló, élettel teli, lüktető energia. A határozottság színe, amely jókedvet és étvágyat hoz.
ASZTROLÓGIAI JEGYEI:
Bika
Az anyagiasság formáját nyilvánítja meg, a Föld határozott, megszilárdult megnyilvánulását. Azt, hogy a pénz teremti a földi létet.
- Háza: a 2-es, a birtoklás, ingó java, különféle képességek, tartós szerelmi kapcsolatok, függetlenség
- Bolygója: a Vénusz, a szépség, művészet, esztétika, szeretet, szerelem bolygója. Erre törekszik, ilyen irányban halad.
- Feladata: kilépni az anyagiasságból, hogy biztonságát az anyag esztétikus formálásából nyerje.
- Tulajdonságai: mozgékony, érdeklődő, nyugtalan és hajcsár. Ha pénzt lát, ráveti magát. Bölcsen meg kell tanulnia a beosztást. Gondolkodásában részletekre nem figyel. Fellángol a szépség, az esztétika iránt. Szeret gyűjteni. Szavahihető.
- Érzelmei: szomorkás, zárkózott, de tud humoros és jókedvű is lenni, ha az anyagi biztonság motiválja. Indulatos, hűséges.
Szűz
Rendszerető, határozott, időnként sznob. A másik véglet, hogy ezeket nem teszi magáévá.
- Háza: a 6-os, a szolgálat, a test-szellem viszonyának, a munkának a háza.
- Bolygója: a Merkúr, az értelem, a kommunikáció, a közlés, közvetítés kereskedelem bolygója..
- Tulajdonságai: érzékies, művészi, hagyományszerető.
- Feladata: minden érzést tudatosítson, elemezzen, megfigyeljen, analizáljon, beillesszen és megmunkáljon. A rendszer létrehozása, a művészet kibontakoztatása, a mérlegelés és döntés. Egyensúlyra és harmóniára törekszik. Intelligens, elemző. Nem tűri az ellenkezést, s nehezen kér bocsánatot. Toleráns, tapintatos, s ezt el is várja. Határozatlan.
- Gondolkodása: különbségtétel a hasznos és a nem hasznos között. Mindennek az értelmét keresi, objektív, kritikus, szűk látókörű.
- Érzései: óvatos, tartózkodó, gondoskodó, zsörtölődő, irigy, mindig fázik.
Bak
A szerzetes, a mogorva.
- Háza: a 10., a karrier, a pénz, a munka háza. Sikert, hatalmat, teljesítést, felelősséget, társadalmi pozíciót, az anyával való kapcsolatot jelöli.
- Bolygója a Szaturnusz, a szürke eminenciás. A Sors, a megpróbáltatás, a kötelesség, a türelem, a lassú folyamatok bolygója.
- Tulajdonságai: türelmes, béketűrő, kitartó, szorgalmas, állhatatos, megbízható, pontos, gyakorlatias, józan, szívós, következetes, teljesítményorientált, rugalmatlan, nyugtalan, ideges, zsugori és fösvény. Konzervatív, szereti a bölcsességeket életben tartani. Egyszerűek, csendesek, minden rosszból a jót hozzák ki. Segítőkészek, nyitottak, szeretetre, harmóniára törekszenek.
- Gondolkodása: precíz, tiszta, józan, céltudatos, kimozdíthatatlan. Elzárkózik az újdonságok elől, nehéz és lassú felfogású.
- Érzései: komoly, lassan nyílik meg, hűséges, erős, ellenőrzött érzékiség, bizalmatlan, pesszimista. Tud hideg, kíméletlen, elutasító lenni, melankolikus és depresszióra hajlamos.
- Sellőfarkú bak - vízben és szárazföldön is megéli a stabilitást. Művészetkedvelők, precízek és dolgosak. Nagyon tudatosak, emberszeretőek, makacsok és pesszimisták.