Az iszlám mint az Akaraterő energiája
Az iszlám azt jelenti: Isten iránti odaadás - az egyéni akarat átadása. Belenyugvás Isten akaratába.
Monoteista vallás, vagyis egy Istent imád: Allahot, akinek küldöttje Mohamed.
Könyvük a Korán, ezen alapszik a vallásuk. Allah alkotta a világot, teremtő jelleggel: 7 eget, 7 földet és 7 poklot. Az egység megteremtése a jelen sík, valamint a föld alatti alsó világ és a föld feletti felső világ között. Mohamed, mint ősfény, még Ádám előtt teremtetett.
A muszlim kötelessége (megtisztult formában), hogy hálás legyen az életért, belenyugodjon életébe és végzetébe, amit Allahtól kapott. Ha megtartja a próféta előírásait, akkor több mint bizonyos, hogy csak jó irányba haladhat az élete. Imádkoznia kell (napi 5 ima), évente egy alkalommal böjtöt kell tartania (ramadán), évente egyszer el kell zarándokolnia Mekkába, és szent háborúban (dzsihádban, rossz tulajdonságok elleni háborúban) kell részt vennie. Ez a mentalitásuk és ebben nyilvánul meg akaraterejük.
Nekik is van angyali világuk. Gábrieltől kapták meg a Koránt, amit a Hold angyala diktált le. Választott szimbólumuk: a csillag és a félhold, ami a kozmosz titkát nyilvánítja meg, és a Hold régió segítségével közvetít. A Hold illuminált, megvilágosult állapota, amikor ki tud nyilvánítani dolgokat.
Mohamed születése csodálatos eseményként nyilvánult meg. Az angyalok felnyitották a gyermek mellét, és minden rosszat kivettek belőle (szívcsakráját tisztították.) Ifjúkorában nehéz volt a sorsa, kereskedő lett. Férfikora közepén Gábriel arkangyallal meglátogatta Istent, aki azt a küldetést adta neki, hogy akadályozza meg az emberek bűnösségét.
Gyakorlatilag egy politikai rendszerbe tömörítette az embereket. Egységgé kovácsolta őket. Ne maguk ellen harcoljanak, hanem kifelé éljék meg az akaratukat. Hogy legyen egy vallási formája is, vallási kötelezettségeket írt elő.
Az egész iszlám gyakorlatilag az ő műve. Mivel a többnejűség megengedett, több gyerek születhet egy magból, így ez a legelterjedtebb vallás.
Ahhoz, hogy az akarat energiája kiteljesedhessen, szabadság kell, tehát a szabadság energiájának hiányában megvalósíthatatlan. Ilyenkor nem alakul ki egyéni akarat, hisz függő állapotban áll és alárendelt. Az akarat energiája nem más, mint az egó, az ösztönvilág. Az alsó csakrákban található meg, ahol a test kívánságait hajtja végre: enni, inni, szórakozni. Ha testvér születik, a féltékenység feltámadása, a terület elfoglalása, annak a védelme, stb. is megjelenik.
Ha nincs saját területe, nincs meg a békéje. Akarati szinten nyilvánul meg, hogy a területet tisztelni kell (határokat nem átlépni.) Az egó hatalomvágya a csúcsra akar jutni. Mindenkiben ellenséget, konkurenciát lát. Harcol, versenyez, át akarja venni az irányítást. Az a siker, ha robbant, az nem siker, ha megadja magát. Nem csak az alsó csakrákban, hanem mentálisan is ez a hozzáállás jellemzi. Nagy a becsvágya, karrierre, felsőbbrendű misztériumok elérésére törekszik. Ragaszkodik a kultúrához, valláshoz, karrierhez, információkhoz. Nem szereti a kötöttségeket, amikor megmondják, mit tehet, és mit nem.
Ezt az egészen ösztönös, egoisztikus akarati megnyilvánulást úgy tudjuk polarizálni, hogy behozzuk helyette a felsőbbrendű Én-tudat akaratát. Ehhez is erő kell, és szükséges hozzá az erőállat. Nem szabad megengedni a határnélküliséget. Valamilyen formában tudnom kell irányítani azt az akaraterő energiát, amivel rendelkezem.
Ahhoz, hogy felismerjem ösztönös voltát, mindig egy felsőbbrendű, magasabb rezgést kell behoznom felsőbbrendű Én-tudatomba. Ekkor rájövök, hogy e kettőt fel tudom cserélni egymással. Ha mégsem tudom felcserélni, ösztönös maradok, jön a küzdelem, akár családon belül vagy önmagamban. Felsőbbrendű énem azt akarja, hogy megszabaduljak az ösztönös megnyilvánulásoktól. Tudnom kell, mivel tudom felszabadítani ezt az energiát. A kábítószer fogyasztók öngyilkos jelöltek: nincs szabadságuk, akaratukat nem tudják érvényesíteni, a kábítószerek hatása alatt teremtik meg képzelt akaratukat.
A muszlimok úgy tudják megélni a szabadságukat, ha átadják akaratukat másnak.
A családstruktúra fenntartása a feladatunk, amit meg kell tanulnunk az iszlámból. Behozni a férfit, aki egyszerre tud apa, férj és férfi lenni, és meg kell neki engedni, hogy vezessen és kibontakoztassa szabadságát. Ugyanígy mindenkinek meg kell találnia a helyét a családban. Az iszlámoknál a feleségek átadják a vezető szerepet a családfőnek, ők pedig megteremtik a családon belül a békét, harmóniát, nevelik a gyerekeket. Isten akaratánál semmi sem jobb!