|
Kereszténység
A kereszténység mint a szeretet energiája.
A kereszténység a zsidó vallásból alakult ki, onnan eredeztetjük a gyökereit. Mint szeretet energia, ő maga az Élet. A szív a központja: ha a szívcsakra nem működik, meghal. Ha nem szeret, meghal.
A szeretet mindig két emberen múlik. Egyik adja, a másik kapja. A szívcsakrában benne van belső gyermeki énünk. Vele játszani kell, ő megkívánja, hogy foglalkozzanak vele. A belső gyermeknél, ennél a nyitott, ártatlan megnyilvánulásnál kezdhetem el tanítani magam, és megfigyelni, honnan jövök, hova tartok, és hogyan élem meg önmagamat: nyitott, boldog és tiszta vagyok-e? Behozhatom az elmét, a gondolkodást, racionalitást és a kölcsönhatást a természettel, hisz a természetben is kiegészítő kölcsönhatás létezik. A földben fém termelődik, abból létrejön a víz, a víz itatja a fát, a fából lesz a tűz, a tűz pedig hamuval táplálja a földet. (A föld szerves és szervetlen anyagokból létre hozza a fémet. A fém lebomlik, víz lesz belőle, nyomás alatt vízér keletkezik.) A víz kioltja a tüzet, a tűz megolvasztja a fémet, a fém vágja a fát, a fa kiszívja a vizet a földből, a föld elnyeli a vizet. Két pólus, két körforgás nyilvánulhat meg: Szeretet Gyűlölet öröm harag bizalom féltékenység figyelem közömbösség támogatás sajnálat A szeretet mint gondolkodás A szeretet energiában a tanulási feladatok a magabiztosság, a belső tekintély, a függetlenség, az önmagában megnyugvás kifejlesztése és a tudatos, tervezett szeretet energia körforgásában, mint racionális felépítés nyújthatnak segítséget az elmének. Ha nincs erő energiám, nem tudok szeretni. A szeretethez bölcsesség kell. Határozottságra, önbizalomra, nyitottságra és feltétel nélküliségre van szükség. A kereszténység abban különbözik más vallásoktól, hogy amellett, hogy egy kozmikus folyamatot nyilvánít meg, a tanítás áll a központban. Tanít: fejleszti a tudatot, tudatosítunk, figyelünk, itt és most vagyunk. Az alapító, Jézus Krisztus tanrendszere a zsidó vallásban gyökerezik, de mint keresztény vallás, tágítja a korlátokat, lépésről lépésre kifejti a szeretetet, és eljut a feltétel nélküli önátadáshoz. Nem az ember van a szombatért, hanem a szombat van az emberért. Jézus Krisztus: görögül felkentet, héberül messiást jelent. Az evolúciós fejlődés eszközeként spirituálisan el kell indítania a népét a tudatosítás irányába. Az, hogy messiási öntudata mikor kezdett felszínre törni, nem tudjuk. Ahhoz, hogy több ember tanítását végre tudja hajtani, a tudatos befogadás képességének erejével fokozatosan nőtt bele a feladatba. Ahogy jobban és jobban transzcendentális állapotba tudott kerülni, úgy kapott nagyobb és nagyobb szerepet, és híveinek hatása arra a meggyőződésre juttatta, hogy ő maga a messiás, ő a várt üdvözítő (Máté evangéliuma.) A zsidók várták a messiást, várták a világ végét. A római birodalom alatt éltek, leigázva, és fizikai szinten várták a megváltót, aki kiűzi a rómaiakat, és felszabadítja a birodalmat. De a kereszténység a szeretet energián keresztül spirituális szinten hozta el a megváltást. Rávilágított arra, hogy a Mennyország bennünk van, nekünk kell változnunk ahhoz, hogy változzon a helyzetünk. A hozzáállásodat, megnyilvánulásodat kell megváltoztatnod. (A fájdalom illúzió!) A fiú istenséget kell kiemelni. Arra kell összpontosítani, hogy mi is megéljük önmagunkban ember és Isten egységét. Hit kell hozzá, hogy képesek legyünk ezt megtartani. Ha a hitünk nem szilárd és megalapozott, akkor nem tartós, és egy álhatatlan helyzetet hoz létre. Tele leszünk kételyekkel, bizonytalansággal és visszaesünk. Jézus is az ima által szerezte a hitét. Állandóan transzcen- dentális állapotban volt. Tudatában kell lenned annak, hogy teremtmény vagy, akiben negatív megnyilvánulások, egó, komplexusok, a tudattalan sok árnyéka és a kollektív tudattalan energiája egyesül. Ez vagy fizikailag, földi síkon. Szellemi síkon, transzperszonálisan azonban kaptál egy isteni megnyilvánulást. Ha nem tartod ezzel a személlyel, Istennel a kapcsolatot, ha nem táplálkozol az Ő erő-energiájából, akkor a szeretet energiával nem tudod polarizálni saját energiáidat, és nem tudod elérni a lelki békét. Isten saját képére és hasonlatosságára teremtett téged, megadván a szabad akaratot, hogy dönts, melyiket választod. Ez a fő tanítása, a szeretetet tanítja, azt tudatosítja. Megmutatja, hogy van transzcendencia, van Univerzum, van egység, és mi része vagyunk ennek az egységnek. Rámutat arra, mennyire fontos a lélek. Mivel az emberiség kollektívan áll szemben a mindenható Istennel, ezért az Istennek emberré kell válnia először, és így, emberként tudja megszabadítani az embert attól a tehertől, amely mint egy kárhozat nehezedik rá. Kárhozat: teremtéskor Isten megteremtette a világot, és vele az embert is. Az embernek volt egy feladata, aminek nem felelt meg, ezért Isten kiűzte a Paradicsomból. Ezt a kiűzetést, kárhozatra ítélést jön Jézus megváltani. Mert az emberek kapzsik, irigyek, pusztítják önmagukat és másokat. Most is ez van, dogmák miatt ölnek az emberek. Jézus azt mondja, meg kell állni, mert eljön a világ vége, meghalunk, ugyanakkor beszél a feltámadásról is. Meg van győződve arról, hogy az ember a természetétől fogva bűnös (Jung - tudattalan), hogy ami kimegy belőle, az teszi tisztátlanná (gondolat, szó, cselekedet, stb.) Ami bennünk van, azt kell megváltani, az elmét, a felfogást. Belülről, az ember szívéből származnak a gonosz gondolatok, a kapzsiság, az irigység, ez tesz tisztátlanná bennünket. Ilyenkor nem tiszta az energia, jönnek a gátak, gátlások, stb. Jézus felemelte a szavát, és azt kérte, tartsunk bűnbánatot, nézzünk magunkba. Közel van a mennyeknek országa, bent a szívekben (Máté 4.) Az egó azzal hárít, hogy másban van a hiba, nem bennünk, és nem engedi elfogadni önmagunkat. De Isten országa nem kívülről jön el, ez egy belső folyamat, a szívünkben kell tartanunk a kapcsolatot Istennel. A Mennyország itt, a földön veszi kezdetét (Lukács evang.) Vigyázni kell erre a tiszta szeretet energiára, mert amit kiadsz, azt kapod vissza. A bolond méltó a tűzre. Az dobjon rá követ, aki nem követett el hibát. Ne ítélj, mert megítélnek. Csak mondd el, finoman és szeretetre méltóan. Idejében légy jóindulatú ellenfeleddel, míg az úton vagy vele. Ne légy kihívó a gonosszal szemben, hanem fogadd el, és ő saját magától polarizálja a helyzetet. Azért van „kisebbségi komplexusa", mert kisebbnek érzi magát, de ha te felkarolod, és azt sugárzod felé, hogy ő sem kevesebb nálad, polarizálódik. Gondolkodás = Beszéd = Cselekedet Ezzel a tudatosítással egy nagyon régi, kemény erő energiát szabadítunk fel szeretet energiává. Szeresd embertársadat, mint önmagadat. Szeresd ellenségedet és imádkozz érte. Ne csak azokat szeresd, akik téged szeretnek. A szeretet célja nem a viszonzás, az egy szolgálatot teljesítő feladat, elvárások nélkül, amit azért teszel, mert szabad akaratodból képes vagy rá. Legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei atyátok. A szívedben legyél szeretetteljes! (Nem azt jelenti, hogy mindenkivel puszipajtásnak kell lenni.) Tudni kell elfogadni gazdagokat és szegényeket egyaránt, és imádkozni értük, nem pedig irigykedni rájuk. Ugyanazzal az erő energiával a jót is meg tudom tenni. Tőlem függ, hogy milyen energiával fordulok az emberek felé. A kereszténység a legfiatalabb vallás, de egyben a legszebb és legerősebb is. Kereszthalálával és feltámadásával Jézus megmutatja az utat a Teremtőhöz, és hogy a lélek nem vesztődik el. Feladatunk itt a földön ezt a szeretetet megélni. A mennyország már itt a földön kezdetét veszi (Máté 14.) Ha Isten felé irányítjuk tekintetünket, akkor rábukkanunk erre a csatornára. Ez a csatorna járhatóvá fog válni a szívem és Isten között. Ha megtanulom behozni a mindennapjaimba az „itt és most"- ot, akkor a mindent egyszerűvé tévő szeretet energiája fog átjárni. Ilyen volt Jézus vízenjárása. Az Isten felé fordulás egy erő energia, ami a szeretet energiával teljesedik ki. Amikor csakis szeretettel vagyunk tele, tágítunk a korlátainkon, mindenre képesek vagyunk. Semmi sem nehéz, semmi sem tűnik soknak vagy kevésnek, minden úgy jó, ahogy van. A kisebbségi komplexus, az önsajnálat mind a fájdalomtestet erősíti. |