A légzés ritmikus történés, két fázisból áll: a be- és a kilégzésből, amelyek folytonos váltakozása ritmust hoz létre.

Goethe így ír róla Talizmánok című versében:

„A légzés kegye kettős: a friss lég
tüdőnkbe jut, s kileheljük ismét.
Amaz nyomaszt, frissít emez;
Az élet ily csudamód vegyes."
Kálnoky L. ford.

Az egyik pólust kényszerűen követi a másik, azt is mondhat-
nánk, hogy az egyik pólus a másik létéből él, ha megsemmisítjük az egyiket, megszűnik a másik is.
A kettő együtt egy egész. A légzés két pólusát a feszültség, a belégzés és az ellazulás, a kilégzés összefüggése nyilvánítja meg, legvilágosabban a sóhajtásban.
A légzés lényege az oxigén és a széndioxid kicserélődése a vér és a légköri levegő, illetve a vér és a szövetek között. Az előbbit külső, az utóbbit belső légzésnek nevezzük.
A külső légzés a tüdő alveolusaiban megy végbe, a lég-
hólyagocskák falában futó erecskékből a széndioxid kilép az alveoláris térbe, és az oxigén, mivel a belélegzett levegőben nagyobb nyomású, bediffundál az érbe. A gázcserét a tüdőben a légmozgások teszik lehetővé. Ebben döntő szerepe van a mellkasnak és a légző izmoknak.
A mellüreg tágulását, azaz térfogat növekedését a rugalmas tüdők tágulása követi, ami a külső levegőnek a légutakba való áramlását eredményezi (belégzés.)
Ha a mellüreg szűkül, a tüdők a szívóhatás csökkenése folytán és rugalmasságuknál fogva ismét csökkentik térfogatukat, és kiszorítják magukból a levegőt (kilégzés.)


Testileg a légzés eseménye egy cserefolyamat:

• belégzéskor a vörösvérsejtek hozzájutnak a levegőben lévő oxigénhez, míg
• kilégzéskor leadjuk a széndioxidot.

A légzés a felvétel és a leadás, az elfogadás és az adás polaritását öleli magába.
Az ókori nyelvek ugyanazt a szót használják a légzés, a lélek és a szellem kifejezésére.
Latinul lélegezni „spirare", a szellem pedig „spiritus". A szótő, a német „Inspiration" a magyarban használatos „inspiráció" szóban is megtalálható, jelentése nem más, mint „belehel", és így összefüggésben áll a belégzéssel, a befogadással.
A görög nyelvben a „psziché" jelent mind „leheletet", mind „lelket".
A hindu „atman" (lélegezni) szónak a német „atmen" szóval való rokonságát nem nehéz észrevenni. A hindu nyelv azt az embert, aki elérte a tökéletességet, „Mahatmának" nevezi, ami szó szerint „emelkedett lelket", vagy „nagy lélegzetet" jelent.
Az indiai tanok a lélegzetet az „életerő energiájával" azono-
sítják, a hinduk ezt „pránának" nevezik.
A bibliai teremtéstörténet szerint Isten a földből formált lényből az „isteni lehelet" bejuttatásával teremtett emberi „élőlényt".
A teremtésen túli lehelet teszi az embert élő és lélekkel bíró lénnyé.
A légzés nem a miénk, nem tartozik hozzánk.
A lélegzet nincs bennünk, mi vagyunk benne! A lélegzet folyamatosan összeköt bennünket valamivel, ami túl van a teremtésen, a formán. A légzés gondoskodik arról, hogy ne szakadjon meg a kapcsolat a metafizikával, a természeten túlival. A légzés az a köldökzsinór, amelyen át az élet belénk folyik. Ebben áll a jelentősége is, amellyel megóv bennünket attól, hogy teljesen bezárkózzunk, hogy teljesen elszigeteljük magunkat. A légzés mindenkivel összeköt bennünket, ugyanezt a levegőt szívjuk be, amit az állatok, a kedves ismerőseink, a növények és az ellenségeinknek tartott emberek.
A légzés így összefügg az érintkezéssel, a kapcsolattal. Saját testiségünk kapcsolata azzal a levegővel, ami kívülről jön, és a tüdő léghólyagocskáiban található levegővel.
Tüdőnk belső felülete kb. hetven négyzetméter, és két nagy kiterjedésű, szivacsos tapintású, rugalmas szervből áll.
Ez a legnagyobb érintkezési szervünk.
A légzés közvetett és kényszerítő.
Nem tudjuk megakadályozni, akkor sem, ha például valakinek nem bírjuk a szagát. Ha ellenérzésünk van azzal, hogy a légzés útján mindenkivel kapcsolatba kerülünk, ez a kilégzés során görcsben manifesztálódhat, ilyen az asztma. Vannak olyan helyzetek, amelyekben nem kapunk levegőt, amelyek fojtogatnak, vagyis veszélyeztetik a szabadságunkat és felnagyítják a korlátainkat.
A légzés két fázisból áll:

• az aktív fázisból és
• a passzív fázisból.

Patológiában, kórtanban az aktivitás a kilégzésre, a passzivitás pedig a belégzésre tevődik át.